Uhh gyerekek... annyira hideg van kint, hogy lefagytak az újjaim, és alig tudom nyomogatni a billentyűzetet.
A mai napnak meg még nincs vége, később vissza kell mennem, és megint be kell öltözni fagyálló szkafanderbe.
Még az ipod fülhallgatói is kezdtek belefagyni a fülembe... P. szokott utalgatni rá, hogy mekkora hülyeségnek tartja, hogy folyton hallgatom. Nemtetszését egy „nem élhetek muzsikaszóóóó néééélkül!!” nótarészlettel szokta tudtomra adni, de nem figyelek rá, mert nekem erre bizony szükségem van.
Kedvenc nem-organikus barátom nélkül ki sem teszem a lábam a házból, gyakorlatilag előbb szerelem fel magamra őt, mint a ruháimat. Tényleg nem tudok zene nélkül élni, de szerintem ezzel még nagyon sokan vagyunk így. Hasonló a helyzet a mobillal, amivel azért talán kevesebben vannak ÚGY, mint én...
Már Z. is említette, hogy amíg meg nem ismert, azt hitte, nála nincs nagyobb mobilmániás.
Krónikus mobilbuziságom első jelei már igencsak régen megmutatkoztak, talán már a negyedik gimiben, amikor imáim meghallgatásra találtak, és születésem napjára egy, a kor kultusztelefonjaként számon tartott Siemens C35-öst kaptam ajándékba. Ezt a telefont később természetesen további modellek követték, egytől-egyig nokájok, majd egy pengemoto, amitől mára már sikerült megszabadulnom. Ennél a telefonnál kapcsolódik össze nálam a technika forradalma a középkor bigott vallásosságával, valamint a boszorkánysággal. Abban, hogy túladtam rajta, szerepet játszott a hardware hideg, és barátságtalan külseje, (pedig az elején mennyire kúlnak találtam!) a szoftver lassúsága és kezelhetetlensége, valamint a tény, hogy amióta birtokomban van, sorra történnek velem a rossz dolgok. Nevezzetek hülyének, babonásnak vagy csak egyszerűen köcsögnek, de ez a telefon TÉNYLEG el volt átkozva... (na jó, meg úgy alapból szar is volt)
Szeptemberben aztán végleg a fiókba dobtam, mára meg már szerencsésen megszabadultam tőle.
Érdekes, hogy a korszakalkotó invenciók, melyek a mi generációnk számára például a mobiltelefon vagy az Internet, anno, a nagyszüleink idejében a televíziónak felelhetett meg. De azért gondoljunk bele, mekkora durranás lehetett a tévé abban az időben! Főleg, hogy sokan valamikor a hatvanas években vették meg első tévéjüket, és 69’-ben már egyből a holdraszállást nézhették élő egyenesben! Azért érzitek benne ezt a durva, agysokkoló érzékszervi-kombót, amitől abban az időben őseink lefaszulhattak, és tátott szájjal dőltek előre a fotölyból...
Ma pedig úgy érzem, hogy mindenféle technikai újítást és találmányt természetesnek veszünk, és megjelenésük pillanatában csak egy diszkrét bólintással díjazunk.
Valamikor estefelé felhívom D.-t, és megkérdem minden rendben van–e. Van egy kis rossz érzésem vele kapcsolatban, remélem tévedek...
V., te pedig gyere már, hozd azt a Bocellit, mert vissza kell mennem a suliba!!
További szép napot, Kedves Connecting People!
A mai napnak meg még nincs vége, később vissza kell mennem, és megint be kell öltözni fagyálló szkafanderbe.
Még az ipod fülhallgatói is kezdtek belefagyni a fülembe... P. szokott utalgatni rá, hogy mekkora hülyeségnek tartja, hogy folyton hallgatom. Nemtetszését egy „nem élhetek muzsikaszóóóó néééélkül!!” nótarészlettel szokta tudtomra adni, de nem figyelek rá, mert nekem erre bizony szükségem van.
Kedvenc nem-organikus barátom nélkül ki sem teszem a lábam a házból, gyakorlatilag előbb szerelem fel magamra őt, mint a ruháimat. Tényleg nem tudok zene nélkül élni, de szerintem ezzel még nagyon sokan vagyunk így. Hasonló a helyzet a mobillal, amivel azért talán kevesebben vannak ÚGY, mint én...
Már Z. is említette, hogy amíg meg nem ismert, azt hitte, nála nincs nagyobb mobilmániás.
Krónikus mobilbuziságom első jelei már igencsak régen megmutatkoztak, talán már a negyedik gimiben, amikor imáim meghallgatásra találtak, és születésem napjára egy, a kor kultusztelefonjaként számon tartott Siemens C35-öst kaptam ajándékba. Ezt a telefont később természetesen további modellek követték, egytől-egyig nokájok, majd egy pengemoto, amitől mára már sikerült megszabadulnom. Ennél a telefonnál kapcsolódik össze nálam a technika forradalma a középkor bigott vallásosságával, valamint a boszorkánysággal. Abban, hogy túladtam rajta, szerepet játszott a hardware hideg, és barátságtalan külseje, (pedig az elején mennyire kúlnak találtam!) a szoftver lassúsága és kezelhetetlensége, valamint a tény, hogy amióta birtokomban van, sorra történnek velem a rossz dolgok. Nevezzetek hülyének, babonásnak vagy csak egyszerűen köcsögnek, de ez a telefon TÉNYLEG el volt átkozva... (na jó, meg úgy alapból szar is volt)
Szeptemberben aztán végleg a fiókba dobtam, mára meg már szerencsésen megszabadultam tőle.
Érdekes, hogy a korszakalkotó invenciók, melyek a mi generációnk számára például a mobiltelefon vagy az Internet, anno, a nagyszüleink idejében a televíziónak felelhetett meg. De azért gondoljunk bele, mekkora durranás lehetett a tévé abban az időben! Főleg, hogy sokan valamikor a hatvanas években vették meg első tévéjüket, és 69’-ben már egyből a holdraszállást nézhették élő egyenesben! Azért érzitek benne ezt a durva, agysokkoló érzékszervi-kombót, amitől abban az időben őseink lefaszulhattak, és tátott szájjal dőltek előre a fotölyból...
Ma pedig úgy érzem, hogy mindenféle technikai újítást és találmányt természetesnek veszünk, és megjelenésük pillanatában csak egy diszkrét bólintással díjazunk.
Valamikor estefelé felhívom D.-t, és megkérdem minden rendben van–e. Van egy kis rossz érzésem vele kapcsolatban, remélem tévedek...
V., te pedig gyere már, hozd azt a Bocellit, mert vissza kell mennem a suliba!!
További szép napot, Kedves Connecting People!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése