Bukott Rómeók és Elbaszott Júliák

A Sztárapizzéria - más néven Zadnji Voz.
Harminc év körüli, főleg magyarajkú szingliket vonzó pincehelység.
Péntek- és szombatonként ugyanazokkal az arcokkal, sminkekkel, frizurákkal és közhelyes próbálkozásokkal várja Önt megannyi sorstársa, a hely hangulatával és berendezésével tökéletes ellentétben álló ámbientmuzsikával, és nagymami-terítőkkel letakart kempingasztal-feelinggel.

Amennyiben elmúlt már harminc, és mindeddig nem sikerült férjet és/vagy feleséget találnia, esetleg úgy érzi, életének magányos sínpárjáról márcsak a szerelemvonat zakatolása hiányzik, térjen be hozzánk kedvenc kockás ingjében és/vagy rózsaszín picsanadrágjában.
Itallapunkon versenytársainkhoz mért árakon, nagy választékban találhatja meg a zökkenőmentes hódításokhoz szükséges Love Lubricant-okat.
Pizzáinkat viszont már mi magunk sem ajánljuk.

Zadnji Voz. Robogjon be Ön is!

Café Intermezzo Take Sixteen

Legyen ez most egy Café Intermezzo. Többet nem igazán érdemel.

Nos, igazából ami a címet és a terjedelmet illeti, gondolkodtam a Sweet Sixteen-en és egy hosszabb gondolatmenet levezetésében, de egy tartalmasabb post bepötyögtetése túlságosan sok elfecsérelt időt és energiát venne igénybe erre.
Időből és energiából pedig valljuk be, már régen is több ment el a kelleténél.

Felejtsük el most kicsit személyes problémáinkat, és éltessük egy pillanatig a Szerelem csillámporos, (eredetileg műanyagból készült) mézeskalács-kövületét.
Tapsoljunk és éljenezzünk e mindent legyőzni és meghódítani képes csoda dicsőítésére, mely akár sziklaszilárd akaratunk ellenére is feloldhatja a szentséges egyedüllét varázsát, a magunkra és tanulmányainkra fordított hónapokat, órákat és perceket.
Egyúttal, az alkalmat megragadva mondjunk köszönetet a magas szintű igény, és jóizlés közös diadaláért is.

Hiszen nagy ünnep ez, Barátaim. Ürítsük is rá poharunkat minél többször! ;)

(Best of luck in all your future endeavours, My Dear Z.!)

Noir City Blues

M. jókedvű, nevetve ír nekem sok szépet és jót. Mindig így szokta, ha fel akar vidítani. Engem pedig sosem volt nehéz.

Linkelte a blogomat, örülgetek neki, és megragadva az alkalmat üdvözlöm a VMMI weblajpának olvasóit. Azokat, akik rámkattintottak, valamint Önöket is, akik azt hitték, ezen az oldalon folytatódik az a kitűnő cikk, melyet legjobb barátom fogalmazott meg.
Ki kell ábránditanom a kedves Olvasókat, mert itt valami egészen más, "lilább" dolog történik időről-időre.
Nem szolgálhatok jó hírekkel, jómagam nem képviselek túl nemes célokat, inkább rébuszokban fogalmazok magammal, a körülöttem élőkkel és imádott Szabadkámmal kapcsolatban.

Nos igen, imádott Szabadkám...
Még hosszú időn át szerettem, miután elmentem innen, hiányzott és vágytam rá - de hétvégenkénti alkalmi találkozásaink sem tudták már megmenteni folyamatosan romló kapcsolatunkat. Szegedbe lettem szerelmes, egy új, számomra egészen addig idegen, és sokak által misztifikált világba, ami valójában sosem engedett igazán közel magához. Talán azért, mert őt már sokkal inkább uralni próbáltam, a magam szabályai szerint, büszkeséggel és torz, értelmetlen vágyakkal.
Most itthon vagyok, elszakítva Szegedtől, helyektől és emberektől, lassan próbálkozva a visszaszokással. Nehezen indult, egy pillanatban még nehezebbé vált, de lassacskán bele kellett törődnöm, hogy itt van, ami még vár rám. Egyenlőre itt van a múlt, jelen, a menedék és egy elképesztően távoli ígéret.

Szabadka nem csillog már úgy, mint régen, kevésbé sárgászöld mint gyerekkoromban, és a városházról már nem az ugrik be azonnal, hogy szecessziósan csicsás, mégis szép.
Változott Ő is, és több lettem én is.
De kezdek újra perverzen vonzódni hozzá. Önzetlenül, zokszó nélkül tűrve olykor fájdalmas árulásait és érthetetlen, felém ordított szidalmait.
Naponta járom gyönyörű, mégis egyre idegenebb utcáit, mosolygok megfáradt, ellenséges arcokba, reménykedve az alkalmi viszonzásban.
Közben pedig folyton rock vagy jazz szól a fülemben úgy, hogy más sose hallja meg.
Leginkább csendes lázadó vagyok, aki ironizál, mosolyra fakaszt vagy aljasul kigúnyol - de mindig kipucolja a conversét.

Devil may care

Reggel megint erős fejfájásra ébredtem.

Ez azért riasztó, mert a tegnapi sörözés túl lightosra sikeredett ahhoz, hogy bármilyen rossz-közérzetre is számítsak tőle másnap. Túl egyszerű lenne, ha öregedésemre hivatkoznék ezzel kapcsolatban, de egyenlőre nem látok más magyarázatot a dologra.

Sajgó idegpályáimat újraindítandó, reggeli koffein-adagom elfogyasztása közben sokat töprengtem azon, mihez lenne, illetve mihez nem lenne jogom ezen a blogon. Belefér-e lábonlőtt lányokról, részeg tanárokról, gyerekeket molesztáló családapákról és félresikerült piercing-beültetésekről mesélni?
Megengedett-e az, hogy felfedjem egyesek hűtlenségét, hazugságait, hátsó szándékait, akárcsak utalgatva is rájuk? Szabad-e szerelmet vallani? Esetleg Isten nemlétéről beszélni?
Sokak szerint nem, de a következményekre mindenképp kíváncsi lennék.
Egyszer valószínűleg sort kerítek minderre, talán egy másik országban, más emberek között, felégetve magam mögött mindent, eltaszítva és elárulva mindenkit, magammal együtt.
Ez lenne az igazi nihilizmus, ami ahogy a legtöbb bloggernél, nálam is a romantikában gyökerezne.

Egyenlőre viszont maradnak elzárva a későbbre tartogatott gondolatok, és az időnként általam felvillantott kaján félmosoly. Noir loves u all.

Goodnight Smoke

~Klikk, mélyen leszív, lassan kifúj.~

S. szerint nem vagyok élvhajhász. Igaza van, mert valójában sohasem voltam az. Vannak azonban olyan pillanatok, amikor az ember - ha csak egy rövid időre is - szeretne azzá válni.
Nem kíváncsiságból, inkább azért, hogy ne kelljen szembenéznie keserédes igazságokkal.
Mert hiába is pusztítanád magad, ha nincs a véredben a módja, vagy valódi miértje. A két-kézzel kapkodás felejthető élvezetek után ért-e valaha is annyit, amennyit belefektettél?
A jazz, a rock, egy film élménye, a kávé illatos gőze, vagy a korsó izzadó üvege igen.
Egy csók, egy ölelés, törődés, szerelem? Sokszor nem fizetődik ki, de semmit sem szabad sajnálni.
Feltétlenül megéri. Mindenkor.

Jó éjt!

~ elnyom. ~

Kapcsolódjon is előző postomhoz egy mosolyfakasztó Quote of the Day:

"Hell-A Magazin Blog Number 1: Hank hates you all.
A few things I've learned in my travel through this crazy little thing called life.
One: A morning of awkwardness is far better than a night of loneliness.
Two: I probably won't go down in history, but I will go down on your sister.
And three: While I'm down there it might be nice to see a hint of pubis. I'm not talking about a huge seventies playboy bush or anything, just something that reminds me that I'm performing cunnilingus on an adult. But I guess the larger question is: Why is the city of angels so hellbent on destroying its female population?"
- Hank Moody

Még egy soviniszta post

Az igazság az, hogy macsók nem írnak blogokat. Még nem tettem le arról, hogy végre találjak valakit a blogoszférában, aki napközben eszeveszett szexualitásban éli ki magát, majd éjszaka whiskeyvel a kézben és cigivel a szájban pötyögi be káprázatosan autentikus stílusban azokat a turpisságokat, melyeket nappal konyhákban, ebédlőkben, hálószobákban és egyéb helyeken művelt gumival vagy anélkül. És ezúttal nem, hangsúlyozom, ~nem~ szexmániám miatt keresgélek ilyesmit, sokkal inkább azért, hogy ráleljek végre egy hiteles Hank Moody-ra.

Guggliszörccsel ilyeneket nem találsz, ne is próbálj keresgélni. Az a pár ezer blog, ami valami ilyesmit állít magáról, és próbál huncut (i)gaz történetekkel erekciókat és nedves bugyikat produkálni olvasói körökben és underground blog-felolvasó esteken (lehet, h. van ilyen?), rövid úton megbukik egy, az olvasó szemébe muslincaként csapódó mondattól:
"De egyébként hiszek egy komoly párkapcsolatban, Gizit szeretem, Gizi is szeret, úgyhogy asszem boldog vagyok" (értsd. kurva jó nekem, mert Gizivel működik egyelőre, van szex és reggelente habos-capuccino, csak ne tudja meg, mennyire élénk a fantáziám és hogy írom ezt az izét - valójában Rózsi miatt, akinek nagyobb a melle és bevállalós)

Bizony, ennyire soviniszták is tudunk mi lenni, ha akarunk. Az esetek többségében meg miért is ne akarnánk? Ez a pár ezer év sem csinált belőlünk, ösztönlényekből minden téren beprogramozható robotokat. A katolikus anyaszentegyház meg végképp nem.

Gyere őrült, van egy Edda kazim!

Noir nem szereti az Eddát. Sohasem szerette.
Talán azért, mert nem nőtt fel panelben, és nem rugdosták a nagyobb fiúk focizás közben.
Ezek pedig fontos tapasztalatok annak a bizonyos urbánus életérzésnek a megértéséhez, melyet az Edda képvisel, és amit Pataky régen Miskolcon hagyott, amikor másnap elhagyta a várost.
Érdekes dolog ez, mivel eddigi tapasztalataim alapján az Edda főleg falun menő, manapság meg már csak ott. Mással nem is tudom ezt magyarázni, esetleg egy olyan hasonlattal, miszerint én is szeretem az ámerikai előadók dalait hallgatni ámerikáról álmodozva.

Ennek ellenére Noir megérti (de leginkább megmosolyogja) azt, ha egy fiatal srác éjjel érkezik, ledobja az eddaművek bőrjakót, és fáradt, kiégett aggyal bedől a sátorba egy nosztalgia-koncert után. Teste gyönyörű lázban ég szerelme után vágyakozva, de ezúttal sajnos csak két hányástócsának sikerült helyet adnia maga mellett.

Legyek szemét, ha úgy tetszik, a Fémszivű Fiú. De egy dolog viszont egészen csúnya volt: rajongók hada, akiket ha addig nem is tántorítottak el az erőltetett rímek, egyszercsak hűtlenek lettek Attihoz, aki ukmukfukk beállt a showbusiness körének közepébe, hogy a Dáridóban magyar nótákat kezdjen nyomatni jobb napokon matyóhimzésben, rosszabbakon digóingben.
Égett is sok csábult arca a pofonoktól. Kapták.

Élvhajhászásosdi

Sikerült elolvasni? Zsír.

A mostanában elkövetett túlzott bohémkodásom következményeként elveszítettem néhány szavazatot, mégsem érzem úgy, hogy a választásokon komoly vereségre kell számítani az elsöprő győzelemhez képest.
Clinton elnök utolsó szavai csengenek a fülemben a Lewinsky botrány kapcsán:

And so tonight, I ask you to turn away from the spectacle of the past seven months, to repair the fabric of our national discourse, and to return our attention to all the challenges and all the promise of the next American century.

Azonban ez, Kedves Barátaim, egyáltalán nem elnökválasztás. Régóta megalakult, lassan de biztosan erősödő koalíciók folyamatos fejlődéséhez van szükség az erkölcs és bizalom közös győzelmére.

Így érzünk mi, főleg magunkkal szemben. Denemiscsak.

Sikerrecept

Egy tökéletes, eleve bukásra ítélt informatika-kollokvium (magyarosan zéhá) hozzávalói:

1.) Jómagam, kizárólag szedett-vedett, általános tudással felfegyverkezve, jegyzetek, papírok, esélyek nélkül.

2.) Az első világháború nyugalmazott tábornoka, aki a nyolcanas évek végén számítógépekkel kezdett foglalkozni, majd a fiatal, szexis diáklányok iránt érzett lankadatlan vonzalma és a férfiakkal szemben tanúsított keménykezű nevelési módszereihez kapcsolódó, nosztalgikus érzései miatt tanárrá képezte magát. (Ezen nosztalgikus érzések legtöbbje a tökéletes ülésrend kialakítására irányul, ha egyszer mindenkit sikerülne problémamentesen egy-egy asztalhoz leültetnie, porhüvelye valószínűleg boldogan rogyna össze az egyetem padlóján)

3.) Egy padtárs, akitől nem azért nem tudsz puskázni, mert nem látod a válaszait, hanem azért, mert cirilül ír. Ő sem hordja a koszovós jelvényt a mellkasán, inkább a szívében.

4.) Négy utolsó kérdés, amire tudod a választ, a tábornok mégsem fogadja majd el, mert nem tanultuk. Elbaszta, sztornó.

5.) Hirtelen támadt vizelési inger.

6.) Az ajtón állandó jelleggel benyitogató, hangosan pofázó tüzértiszt, kinek jelenlétével az isten eredetileg a szomszéd teremben vizsgázó diákokat verte meg.

7.) Irénke időről-időre felharsanó, a zártosztály romantikáját idéző kacagása a folyosón.

8.) Ja, és természetesen a kék szempár valahol mögötted.

Jó étvágyat!