There are short-cuts to happiness, and Tango is one of them.
2008. március 27., csütörtök
2008. március 23., vasárnap
2008. március 17., hétfő
What came first, the music or the misery? People worry about kids playing with guns, or watching violent videos, that some sort of culture of violence will take them over. Nobody worries about kids listening to thousands, literally thousands of songs about heartbreak, rejection, pain, misery and loss. Did I listen to pop music because I was miserable? Or was I miserable because I listened to pop music?- Rob, High Fidelity
2008. március 13., csütörtök
2008. március 11., kedd
blaXploitation
Nincs coolabb egy öltönyös, mikrofonfejű fekánál, amikor egy luxuslakás udvarára lép ki nyakkendőjét igazgatva, és az éppen a medencében koktélozgató barátnő még annyit kérdez tőle szexi Pam Grier-es hangján, hogy “When I’m gonna see you again, Baby?”
Erre Mr.T vállat von, teátrálisan a nő felé fordul, kivillantja tökéletes Colgate-mosolyát, és ennyit mondd: “I’m gonna have to think about that, Girl”
Majd elindul Marvin Gaye Trouble Man-je, és kedvenc öltönyös fekánk az általunk valaha látott legruganyosabb lépésekkel indul meg túlméretezett Cadillacje felé, és egy napszemüveg utólagos arcbaállítása után, dobhártyánkat meghágó fékcsikorgással sasszézik rá a főútra.
Vagy amikor John Shaft hosszú barna bőrkabátjában, majd’ állig érő fekete goatie-ját végigsimiítva sétál végig Harlem nyomornegyedein, és a forgalmas úton átkelve még beint egy taxisnak, hogy "Up yours asshole”, utánozhatalan eredetiséggel, füstös kocsmákban, sztiptízbárok vörös fényei alatt, és a legsötétebb sikátorokban verve szarrá fehéreket és feketéket egyaránt (a fehérek sokkal rosszabbul járnak, de ez a lényege a blaxpo-nak) majd tizpercenként cserélődő, észbontóan erotikus fekete vadmacskákból „kényszerítve ki” információkat nyomoz, lövöldöz és tartóztat le maffiózókat a 70’-es évek seggrázós funky zenéire.
Ehhez az eletérzéshez kötelezően társul néhány túlfűtött, egyenjogúságról szóló monológ, melyeket legtöbbször ezen filmek főszereplőinek filmbéli rokona mondd el nagy tömegek előtt, aki általában lelkes jogi-aktivista, Fekete Párducok-tag, vagy csak egy egyszerű black made man, aki bizony régesrég rájött, hogyha coolfeka szeretne lenni, ahhoz stricinek, gyilkosnak, vagy dealernek kell lennie. (Igazából persze csak azért rosszalkodik, hogy a piszkos pénzt szétossza a szegények között, adományozzon az egyháznak, vagy eltartsa imádott anyukáját)
A film végére általában maga a főszereplő válik legnagyobb ellenfelévé, és drámai képsorokon át figyelhetjük a nagy leszámolást, melynek végeztével a földön vérben úszó gonosz bátyó bocsánatot kér tetteiért az akkor még igencsak fajgyűlölő amerikai néptől.
És mit mondana nekem például Richard Roundtree, ha elolvasná ezt?
"You are one wise Caucasian, baby. Don’t make me put my feet up your ass!”
Erre Mr.T vállat von, teátrálisan a nő felé fordul, kivillantja tökéletes Colgate-mosolyát, és ennyit mondd: “I’m gonna have to think about that, Girl”
Majd elindul Marvin Gaye Trouble Man-je, és kedvenc öltönyös fekánk az általunk valaha látott legruganyosabb lépésekkel indul meg túlméretezett Cadillacje felé, és egy napszemüveg utólagos arcbaállítása után, dobhártyánkat meghágó fékcsikorgással sasszézik rá a főútra.
Vagy amikor John Shaft hosszú barna bőrkabátjában, majd’ állig érő fekete goatie-ját végigsimiítva sétál végig Harlem nyomornegyedein, és a forgalmas úton átkelve még beint egy taxisnak, hogy "Up yours asshole”, utánozhatalan eredetiséggel, füstös kocsmákban, sztiptízbárok vörös fényei alatt, és a legsötétebb sikátorokban verve szarrá fehéreket és feketéket egyaránt (a fehérek sokkal rosszabbul járnak, de ez a lényege a blaxpo-nak) majd tizpercenként cserélődő, észbontóan erotikus fekete vadmacskákból „kényszerítve ki” információkat nyomoz, lövöldöz és tartóztat le maffiózókat a 70’-es évek seggrázós funky zenéire.
Ehhez az eletérzéshez kötelezően társul néhány túlfűtött, egyenjogúságról szóló monológ, melyeket legtöbbször ezen filmek főszereplőinek filmbéli rokona mondd el nagy tömegek előtt, aki általában lelkes jogi-aktivista, Fekete Párducok-tag, vagy csak egy egyszerű black made man, aki bizony régesrég rájött, hogyha coolfeka szeretne lenni, ahhoz stricinek, gyilkosnak, vagy dealernek kell lennie. (Igazából persze csak azért rosszalkodik, hogy a piszkos pénzt szétossza a szegények között, adományozzon az egyháznak, vagy eltartsa imádott anyukáját)
A film végére általában maga a főszereplő válik legnagyobb ellenfelévé, és drámai képsorokon át figyelhetjük a nagy leszámolást, melynek végeztével a földön vérben úszó gonosz bátyó bocsánatot kér tetteiért az akkor még igencsak fajgyűlölő amerikai néptől.
És mit mondana nekem például Richard Roundtree, ha elolvasná ezt?
"You are one wise Caucasian, baby. Don’t make me put my feet up your ass!”
2008. március 7., péntek
Love Kills Slowly
- Mi a szarért csináltátok ezt? - kérdem elborzadva, amikor a két lány felém fordítja heges, véraláfutásos csuklóját, amiből egy hete még vér szivárgott egy lakótelepi betontömb bérlakásának konyhájában, sörösüvegek, cigarettacsikkek és széttört tányérok között.
- Csak úgy. Tudod, ez olyan segélykérő izé volt, vagy mi - mondják nevetve - hallottad már azt, hogy love kills slowly?
- Csak úgy. Tudod, ez olyan segélykérő izé volt, vagy mi - mondják nevetve - hallottad már azt, hogy love kills slowly?
2008. március 6., csütörtök
Diane, You Won't Believe This
Ez történt Twin Peaksben:
Kora reggel az ásóval szétzúztam egy kicsi egér kicsi fejét a pincelejáratnál. Picuri nyakcsigolya roppant, cseppecske vér fröccsent, a falra festve egy stilizált bagolyra emlékeztető furcsa rajzot. Nézegettem, méregettem, fényképezgettem, még rá is gyújtottam a tett helyszinén, és amikor már azon gondolkodtam, előkeresek egy diktafon-szerűséget, és jelentést mondok fel Diannek az általam átélt paranormális tevékenységről, a konyhai csengő (ami engem valami megmagyarázhatatlan okból mind a mai napig a bányászokra, és általában a bányászkodásra emlékeztet) tréfát nem ismerő hangja rántott vissza a White Lodge-ból a Zlatarica tíz udvarába.
A fal mellé állítottam a gyilkos fegyvert, és két-három erőltetett könyöknyomással sikerült az udvarról a folyosóra nyíló ajtót akkora hanggal berobbantanom, hogy aki az ajtónk előtt állt, és várta, hogy valaki beengedje, garantáltan arra gondolt, hogy Hulkkal vagy egy vérfarkassal kell szembenéznie a kapuban.
Az ajtóban egy magas, pálinkától bűzlő, szakállas öregember pislogott rám szakadt, barna ballonkabátban, fejét oldalra döntve, semmitmondó, üres tekintettel.
Nekem kapásból az ugrott be, hogy ez a Gursli Jóska rokona lehet, az Elek. Ez azért lenne vicces, mert Elek tudomásom szerint negyven éve halt meg, Gursli Jóska pedig, aki nem mellesleg a nagyapám volt, még '89-ben.
Gursli A. családjának gúnyneve volt. Soha senki sem tudta, miért pont gursli, de A. szerint abban az időben minden családnak volt legalább egy, a családra jellemző, általánosító beceneve. Elhihetitek, mennyit kérdezősködtem, keresgéltem könyvekben, de még az interneten is, mit jelenthet ez a szó... Ez is valami sírba vitt titok lehet a névadó részéről.
Elek meg csak állt, bámult rám, és nem szólt egy szót sem.
- Da? Koga trazite? – kérdeztem idegesen, mert valószinűsitettem, hogy nem kapok értelmes választ a kérdésemre. Tévedtem.
- Te vagy a kiskovács? – mondta hűvösen, sokkolóan tökéletes magyarsággal. Úgy, mint aki készült, és lehetséges, hogy még konkrétan rám is számított... Ez a lehetőség annyira bizarrnak és félelmetesen valódinak tünt egy másodpercre, hogy tényleg elhittem és komolyan elkezdtem játszadozni azzal a gondolattal, hogy ez itt Elek maga, visszajött, és kéri az örökségét, vagy az ásóját... Nem tudtam mit mondani. Az ajkaim mozdulni sem tudtak a félelemtől.
Lehet, hogy nem kellett volna megölnöm azt az egeret? Ki volt ez az egér? Van-e összefüggés Elek hirtelen felbukkanása, és az egér halála között? Lehetséges lenne, hogy Elek rokonát öltem meg, aki egy egérben reinkarnálódott, és most Elek bosszúból egyetlen fagyos leheletével szétrobbantja a szivemet, kitépi a szemgolyóimat, esetleg keresztet rajzol bicskával a homlokomra, vagy egy „O” betűt csúsztat a körmöm alá?
Nem, nem... talán csak az egér holttestéért jött, hogy eltemesse valahol messze, és megadja neki a végtisztességet. Régóta eltünt, az utcákat rója, az ital mellett az állatokat érzi magához a legközelebb, hiszen közöttük él az utcán, egy sötét, barátságtalan, nyirkos kis lyukban.
És tudja, érzi, ha az egyik barátja meghal. Ismeri az egérke vinnyogását, ezért azt is azonnal tudta, hogy itt kell keresnie...
Vagy... Mi van akkor, ha esetleg magát Eleket öltem meg...? Jesszusom... Igen, ez a legvalószínűbb... Most, hogy, elpusztították, újra emberi alakot ölthet, és megadatott neki a lehetőség, hogy elbánjon velem. Akkor nem menekülhetek tőle. Azért a jólirányzott ásócsapásért, amit az egérke nyakára mértem, ráadásul azzal az ásóval, ami P. szerint eredetileg Gursli Jóska egyik rokonától származik, aki valami Elek, meg kell bűnhődnöm. Végem. Ennyi volt.
- Szép ez a ház. Én akartam megvenni – mondta, majd sarkonfordult, és a Halasi út felé vette az irányt. Pontosan arra, amerre A. családja lakott kislánykorában. Amikor még ő maga is gursli volt.
Becsuktam az ajtót, rázártam kettőre, eszembe jutott, hogy még a kulcsot is lenyelem, mint Tom a tomésjerryben.
Kivágtattam az udvarra, ahol Elek holtteste ismét egy egyszerű egérre emlékeztetett, a falra festett vérrajzocska pedig nem hasonlított már bagolyra.
Mostanra inkább úgy nézett ki, mint egy... gursli.
Vagy valami olyasmi.
Kora reggel az ásóval szétzúztam egy kicsi egér kicsi fejét a pincelejáratnál. Picuri nyakcsigolya roppant, cseppecske vér fröccsent, a falra festve egy stilizált bagolyra emlékeztető furcsa rajzot. Nézegettem, méregettem, fényképezgettem, még rá is gyújtottam a tett helyszinén, és amikor már azon gondolkodtam, előkeresek egy diktafon-szerűséget, és jelentést mondok fel Diannek az általam átélt paranormális tevékenységről, a konyhai csengő (ami engem valami megmagyarázhatatlan okból mind a mai napig a bányászokra, és általában a bányászkodásra emlékeztet) tréfát nem ismerő hangja rántott vissza a White Lodge-ból a Zlatarica tíz udvarába.
A fal mellé állítottam a gyilkos fegyvert, és két-három erőltetett könyöknyomással sikerült az udvarról a folyosóra nyíló ajtót akkora hanggal berobbantanom, hogy aki az ajtónk előtt állt, és várta, hogy valaki beengedje, garantáltan arra gondolt, hogy Hulkkal vagy egy vérfarkassal kell szembenéznie a kapuban.
Az ajtóban egy magas, pálinkától bűzlő, szakállas öregember pislogott rám szakadt, barna ballonkabátban, fejét oldalra döntve, semmitmondó, üres tekintettel.
Nekem kapásból az ugrott be, hogy ez a Gursli Jóska rokona lehet, az Elek. Ez azért lenne vicces, mert Elek tudomásom szerint negyven éve halt meg, Gursli Jóska pedig, aki nem mellesleg a nagyapám volt, még '89-ben.
Gursli A. családjának gúnyneve volt. Soha senki sem tudta, miért pont gursli, de A. szerint abban az időben minden családnak volt legalább egy, a családra jellemző, általánosító beceneve. Elhihetitek, mennyit kérdezősködtem, keresgéltem könyvekben, de még az interneten is, mit jelenthet ez a szó... Ez is valami sírba vitt titok lehet a névadó részéről.
Elek meg csak állt, bámult rám, és nem szólt egy szót sem.
- Da? Koga trazite? – kérdeztem idegesen, mert valószinűsitettem, hogy nem kapok értelmes választ a kérdésemre. Tévedtem.
- Te vagy a kiskovács? – mondta hűvösen, sokkolóan tökéletes magyarsággal. Úgy, mint aki készült, és lehetséges, hogy még konkrétan rám is számított... Ez a lehetőség annyira bizarrnak és félelmetesen valódinak tünt egy másodpercre, hogy tényleg elhittem és komolyan elkezdtem játszadozni azzal a gondolattal, hogy ez itt Elek maga, visszajött, és kéri az örökségét, vagy az ásóját... Nem tudtam mit mondani. Az ajkaim mozdulni sem tudtak a félelemtől.
Lehet, hogy nem kellett volna megölnöm azt az egeret? Ki volt ez az egér? Van-e összefüggés Elek hirtelen felbukkanása, és az egér halála között? Lehetséges lenne, hogy Elek rokonát öltem meg, aki egy egérben reinkarnálódott, és most Elek bosszúból egyetlen fagyos leheletével szétrobbantja a szivemet, kitépi a szemgolyóimat, esetleg keresztet rajzol bicskával a homlokomra, vagy egy „O” betűt csúsztat a körmöm alá?
Nem, nem... talán csak az egér holttestéért jött, hogy eltemesse valahol messze, és megadja neki a végtisztességet. Régóta eltünt, az utcákat rója, az ital mellett az állatokat érzi magához a legközelebb, hiszen közöttük él az utcán, egy sötét, barátságtalan, nyirkos kis lyukban.
És tudja, érzi, ha az egyik barátja meghal. Ismeri az egérke vinnyogását, ezért azt is azonnal tudta, hogy itt kell keresnie...
Vagy... Mi van akkor, ha esetleg magát Eleket öltem meg...? Jesszusom... Igen, ez a legvalószínűbb... Most, hogy, elpusztították, újra emberi alakot ölthet, és megadatott neki a lehetőség, hogy elbánjon velem. Akkor nem menekülhetek tőle. Azért a jólirányzott ásócsapásért, amit az egérke nyakára mértem, ráadásul azzal az ásóval, ami P. szerint eredetileg Gursli Jóska egyik rokonától származik, aki valami Elek, meg kell bűnhődnöm. Végem. Ennyi volt.
- Szép ez a ház. Én akartam megvenni – mondta, majd sarkonfordult, és a Halasi út felé vette az irányt. Pontosan arra, amerre A. családja lakott kislánykorában. Amikor még ő maga is gursli volt.
Becsuktam az ajtót, rázártam kettőre, eszembe jutott, hogy még a kulcsot is lenyelem, mint Tom a tomésjerryben.
Kivágtattam az udvarra, ahol Elek holtteste ismét egy egyszerű egérre emlékeztetett, a falra festett vérrajzocska pedig nem hasonlított már bagolyra.
Mostanra inkább úgy nézett ki, mint egy... gursli.
Vagy valami olyasmi.
2008. március 4., kedd
a blog a legönzőbb dolog a világon :P
Élvezem a mobilitás előnyeit. Nincs is attól jobb számítógéphasználati ikszpiriensz, mint amikor kint ülsz a konyhában, jobb kezedben a kisegér, bal kezedben a reggeli kávé, és hódolva a nyugati, laza fehérnadrágos-bőrpapucsos életstílusnak, blogbejegyzést pötyögsz valami olyasféle apropóból, hogy már régóta nem írtál. Átnézed az előző bejegyzések dátumait, és a „ha kedd akkor kiskegyed”-felkiáltással, röhögve nyugtázod, hogy bizony bizony, kezdesz olyan lenni, mint például a Vészhelyzet, a Grace klinika, vagy a Született Feleseggek.
Mondjuk ezek a sorozatok annyiban jobbak e blognál és általában a blogoknál, hogy mindegyik epizódban izgalmat, vért, szexet és drámát kaphattok változó sorrendben.
Tőlem pedig mit is? Szokásos helyzetjelentéseket, melyek néha szarok, néha olvashatók, de a legtöbbször érthetetlenek és igencsak kódoltak. Akinek viszont problémája lenne ezzel, de azért időnként fel-fellapozza ezt a weboldalt, esetleg minduntalan rájön, hogy mennyire unalmas dologokról van is itt szó, annak ajánlani tudom például Kovi blogját. Jómagam a Subbán akadtam rá.
Igaz, hogy olvasás közben végig olyan szagot érzel, mint amikor bemész egy szexshopba, de ezt a varázslatos világot gumiszag és vazelin-csillogás nélkül lehetetlen elképzelni. Kovi pedig tutira ment, és még úgy is ír, mint egy isten. A teljesség igényével. Ott aztán nincs olyasfajta Byron-i mélabú, mint ami rám jellemző. Szex van, orrba-szájba, amit mindenki szeret. Még Te is!
Szóval ha betekintést szeretnétek nyerni mondjuk a Porn Wars, a Bolygó Neve: Anál, vagy a Félénk vagyok, de dugni akarok c. kultuszfilmek kulisszatitkaiba, és megismernétek ennek a (Kovi és a média szerint is) egyre inkább agysebészeti magasságokba avanzsáló szakmának a szépségeit, kattintsatok az egérrel rája ottan e. gyorsabban! erősebben!
De kanyarodjunk is vissza napjaim folyamatosan változó kaleidoszkópjára, amibe két hete becsúszott két sikeres vizsga, ez az új kis lapitopi, alkalmi sörözések a Májóban és a Trubájban, M.-el téblábolás és őszinte beszélgetés kocsmában, utcán vagy a karosszékben, az eddigi két táncóra enyhén kopaszodó, Humor Harold táncmesterünkkel, valamint néhány, olykor kedves, elvétve tisztelettudó, néha megjátszott, hellyel-közzel kétértelmű, de alapjában véve túlontúl őszinte chatelés barátokkal, felebarátokkal, haverokkal, azthittem-hogy-barátokkal, és félemberekkel. Ez viszont még korántsem jelenti azt, hogy bárkivel is bajom lenne. Nekem soha nem is volt, és nem is ezt várják el tőlem. Meg különben is, ÉN MAGAM IS tele vagyok szeretettel...
Ettől függetlenül most érzem azt a legjobban, (és mondjátok nyugodtan, ha üldözési mániám van) hogy a kelleténél többször mondják ki a nevemet olyan emberek, akikkel alig találkozom, olyan helyeken, ahol alig vagyok. Ideje lenne már elmennem ezekre a helyekre, felvenni a njújorkjenkis kabátom, és ebből a határtalan szeretetből seggberúgni akit kell, és megsímogatni a fejét annak, akit nem kell. :)
Aztán meg, ahogyan D.-nek is mondtam, bedobni egy duplawhoppertsajttal. Aztán még egyet.
Most viszont olaszra kell mennem. Nem rossz, csak kicsit haladó... Foglalkozni kellene vele nagyon sokat. Irénke meg csak ül a babérjain, és a „mindennapra egy mese” stratégiát követi, ha rákérdezek, hogy állnak a kurzusaim és a vizsgáim. Hagyjukbazmegnemjóez.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
