tétova tangó (Brizé nyomán)

Noir elhanyagolta a blogolást a napokban.

In a nutshell:
Saját maga legnagyobb megdöbbenésére, de végre sikerült Borist röhhintésre bírnia azzal, hogy az egyetem kantinjába lépve annyit mondott: "kafeklubnovipazar".
A múlt héten megnevettetett még néhány embert azon elméletével, miszerint spontán erekciók esetében legjobb valami totálisan aszexuális dologra gondolni, ami esetében nem más, mint a fodrásza, Sanyi bá'.
Megdicsérték irodalomból, azt mondták szépen fogalmaz, nem is javitottak sokat a dolgozatán. - no ettől mondjuk nem esett át a ló túlsó oldalára, mert sosem volt szokása. (Mondj bazdmeg amit csak akarsz)

Továbbá hűséges olvasói és bizalmasai már tudják, hogy B. mellette van, idejének nagy részét vele tölti, és a kismillió csöpögős, naiv és szentimentális gondolat helyett már csak ennyit szeretne mondani:
Boldog, mert napról-napra úgy érzi, hogy végre arra méltó engedi törődni.

És kész.

Picturesque

- Blog? Mi az a blog?
- A blog? Hát az ilyen izé...blog. Lúzerek felírják rá a hülyeségeiket, ennyi....
(NCIS-Tengerészeti helyszínelők)

Ha a hülyeségeimet rajzolnom kéne, akkor leginkább egy Guernica-méretű vászonra kezdenék festegetni. A képen tengernyi macskaszőr (sok vékony, fehér vonás szétszórva a képen), két üveg Jim Beam és féltucat válogatott borkülönlegesség az asztalom közepén, mellette könyvek, pár doboz cigaretta, élénk-zöld színnel áthúzott tejszínhab és tortamaradék, kávébarna ecsetvonásokkal díszitett fehér póló, sok pirospozsgás, nevető arc, néhány sötétből elővillanó, éles kontrasztokkal ellátott misztikus félmosoly, valamint a háttérben egy, a kommunista diktatúra radikalizmusát idéző szobor-illusztráció.
A vászon közepére pedig két, leginkább a kubizmus-felé hajló figurát kanyarintanék egymásba fonódva, mégis két különböző irányba tekingetve, erősen impresszionistáskodó zölderdőnek közepében, zöldfák, zöldbokrok, és zöldutak között. A zöldutak többségét sárgával húznám ki, mert egyenlőre nem beszélhetünk a végleges alkotásról.

A fő témát egy másik festőnek kell befejeznie.
Legyen a neve B.

Tadaaaaam!

Celebrate me

Elérkezett a Föld bolygón folytatott bóklászásom negyedszázados-évfordulója.
It's pretty fuckin' strange, to tell you the truth.

A huszonötös azért furcsa, mert ijesztően kerek, őrjítően konkrét, és vészjóslóan páratlan. Kösziköszi-puszipuszi mindenkinek, de a továbbiakban nem kívánom számolgatni, úgyhogy aki jövőre felköszönt,az számítson rá, hogy leitatom a tőle kapott itallal, és végighallgattatom vele Halász Judit teljes diszkográfiáját a mesekazikkal együtt.

Tegnap családi körben ráadásul még meg is ünnepeltük... Nem volt fékevesztett mulatozás, inkább a szokásos verbálisan levezényelt iraki-háború, a diplomácia teljes hiányával. Itt még Condoleezza Rice is csak a fogai között tátongó űrt tömögette volna a nyelvével tanácstalanságában.
Nem jegyeztem a Family Gemseket, mert végigröhögtem az egészet, és ki-be járkáltam a telefonomat figyelve, a legédesebb sömösökre várva. Jöttek is, hálistennek.

És akkor szóljon tovább a The Pretender, a legodabaszósabb Foo Fighters-áldás az I'll Stick Around óta. Csak most, csak Nektek.
(na jó, leginkább magamnak ;)

And of course, the slogan of the day:
Nem vagy buzi, ha nem mész ki Palicsra fekvehányni a kedvenc Jelen Pivós-pólódban május elsején.