Backgammon

"Backgammon is like life—anything can happen at any time. You can be way behind on points and catch a couple of good rolls and win. You can be way ahead and catch a couple of bad rolls and lose.

Unlike chess, rolling dice ensures that there’s plenty of chance in backgammon, and I like working the odds.

Chess people…hardly ever seemed to be enjoying themselves, even when they were winning. I liked winning, but losing didn’t spoil my day, and my slacker attitude annoyed serious players and kept me odd man out, as usual.

Then a buddy of mine taught me backgammon…Backgammon hit my spot.

(Anthony Peyton, Porter News Review)

"In backgammon, you can play 10 games, not play well, and win. So you think you are great but you have made a great number of mistakes. Tragically, life is closer to backgammon, because you can play a perfect game and lose!

In chess, when you play like an idiot, you always lose, so you learn. Frankly, I think backgammon is a much more interesting game, much harder to learn."

(Christos Papadimitriou of the C. Lester Hogan Professor of Electrical Engineering and Computer Science at the University of California at Berkeley on Dr. Dobb's)

Apokalipszis most - nem

Álmodom.
Keresetlen szavak tengerében, idétlen és időtlen kételyek mélyén kutatok utánad.
Félve a közönyösség ködétől, melyben nem látszik már a tejszínhabos égbolt. Ott ülsz a fűben, sárgálló levelek és tar fák rejtekében, a szemeid az eget kémlelik, de nem látsz mást, csak szürkeséget és pasztellel átfestett bárányfelhőket. A cigarettafüst még ott terjeng valahol a közelben, újra és újra megcsapva az orrod. A messzi távolban tussal kirajzolt pálcikaemberke álldogál félszegen, mint aki attól fél, alakját sosem rajzolják már meg többé, arcának pedig soha nem adnak már mosolyt, grimaszt, nevető, vidám vonásokat.
Szerencsére mindig felébredünk, felülünk az ágyban, és mivel nem vagyunk ott egymás mellett, egymásnak és egymásért, ébren álmodunk tovább.
Fel kell ébredni, kézbe venni az ecsetet, és végre elkezdeni festeni. Lélekkel, szeretettel.
Apokalipszis most-nem.

Café Intermezzo Take Eighteen

A világvége akkor kezdődik majd el, amikor az ábécében az n-betű egyszercsak valami megmagyarázhatatlan okból megelőzi az m-t.

Én szóltam.

Two kebabs please!

Jaj, én meg ez a blog... enyhe túlzás, de szerintem lassacskán megszüntetik az accountomat itt a bloggeren, ha ennyire inaktívoskodom.
Sok a dolog, még egyetlen szerb vizsga van hátra (ez azért már kurva vicces, szerintem pont emiatt nem fogok még öt évig diplomához jutni), az idő pedig vészesen fogy.
Ezek után márcsak a nyár extraordenáré eseményei éltetnek, azaz a nyaralás B.-vel és még néhány Noir-imidzs romboló változtatás kivitelezése... Ez nem annyira súlyos, mint amilyennek hangzik, de a nyáron valószínűleg vagy beindítom a "project tíz szál marlboro"-t, vagy beköltözöm egy lakájos vastüdőbe. Tényleg sok a cigi, nagy a vérnyomás, és azért a pacsker feldobásához viszonylag fiatalnak érzem magam. Megint nagy reményekkel indulok neki, úgyhogy legalább drukkoljatok egy egészen kicsit, hogy sikerüljön... (na mekkora álszentnek és önáltatónak kell lenni ahhoz, hogy ilyesmiket pötyögjön valaki cigivel a szájában? :P)
Még le is vagyok égve, gyakorlatilag egy kisebb ország forradalmának költségvetését baszarintottam el ruhákra, telefonra, kacatokra, sötöbö - hogy miből lesz új papucs és gatya a strandra, fogalmam sincs.
Egyébként az Oszmán Birodalomba utazunk két hét múlva, B. meg én. Remélem nem robbantanak fel minket buszozás közben, B.-t nem viszik el háremhölgynek, belőlem meg nem nevelnek janicsárt öreg koromra. Süküdüm, süküdüm.

Linus [Beta]

Te, én azthiszem kevésbé fáj már a fejem.

Akkor ez biztosan annak a felemelkedő, cseresznyeillatú koromnak köszönhető, amely a neonkrematórium felől szivárgott a felém. Sima ügy. Legalább a mellékhatása nem fog itt legbelül csikorgó szélviharra emlékeztetni... Ettől félek, egyes egyedül. Semmi mástól.
Négy kérdés, melyektől megrepedhet a templom homlokzata: Szexxel a beteljesedésért? (Szodoma és Gomorra lakói tudták csak igazán, miért érdemes élni?) Önimádó műanyagbábúkkal a magány ellen? Drogokkal az önmegvalósítás felé? Van értelme akárcsak egyetlen, nyakunk köré font keresztnek is?

Hagyd ezt abba, és ne beszélj őrültségeket. Fogd meg a végét, úgy ahogy kell, és üss oda egy hatalmasat, tiszta erőből, csak úgy heccből, nonchalant - de vigyázz, hogy senki se vegye észre.
Mikor emlékeztél meg akárcsak egyetlen, kósza galamberegetésed előtt is arról a fájdalmas momentumról, amikor tested karámbafogása előtt pontosan kétszáz botütéssel lett kékre-zöldre verve, vérrel hintve be a mezőt magad körül, sárgás, undorító mocsártengerré változtatva azt? Hogy felejthetted ezt el?
Dobd fel azt a huszast, és ejtsd a betonra. Dönts. Ne kínozz tovább, tudasd velem végre, hogy mit akarsz, mert ezt nem tudom tovább nézni. Hisztériázol, toporzékolsz, törsz-zúzol és rombolsz, építés, szépítés, alkotás helyett... Csak abban bízom, hogy még nem késő.

Elmúlt, never mind. Különben pedig - és ezt őszintén mondom - soha ne vedd komolyan amiket mondok. Több eszed van neked ennél.

come on tata light my fájör

Sutba dobtam Zippoimat egy ideje, mert ugyan még mindig dzsiggeres, zavar hogy általában pont akkor fogy el a benzin, amikor a leginkább tolnám orcámba azt a cigerettát.
Néhány hónapja csak ezzel csattogok:



Very long lasting, és az oldaluk szerint always in style leszek tőle. Böff.

Café Intermezzo Take Seventeen

Intermezzo kávéval, házunk szuterénjében szorongósan elmélkedve:

Dove sei, B.?
Énekelj nekem valamit elrontott szöveggel, ahogyan én szoktam mikor senki sem lát és hall, mondj furcsa szavakat és nyakatekert hasonlatokat melyekről mindeddig azthittem csak a saját fejemben léteznek, nyugtass meg, hogy minden rendben, kérdezd meg még egyszer utoljára, hogy "mi az?", nyomkodd ki ezt a sok izét az arcomon, csókolj meg úgy mint éjjel az esőben, nézz rám zölden, mondd el lilán, öntsd ki feketén, nevess vörösen és vedd fel sárgán. Mind kell, itt és most.

Így.
Back to work.

a quattro stagioni-t tom mer' abbú van pizza is

Nóri, azaz Noár, a zömmel sötétedés utáni gerillabloggerkedés cigarettafüstös és macskaszőrös csegevarája most kicsit úgy érzi magát, mintha a mission impossible egyik részében idétlenkedne, ráadásul a főhős szerepében.
Tom Cruise-tól azért eleve jobb vagyok pár centivel (magasságügyileg természetesen), de az sajna eléggé valószínű, hogy az olasz nyelv varázslatos világában még ő is otthonosabban sármőrködik nálam. Ezen kell javítanom relátíve rövid idő alatt, szóval van dóg bőven. Amig a bájos kis konjugációkat és a milliónyi dallamos, de annál ismeretlenebb szót el nem sajátítom és Rudolf Valentino-s minőségben nem szállítom, még házunk szuterénjében sem kívánok szorongósan elmélkedni a hétvégén, nemhogy Májózni vagy Cobrázni.
De legalább az olaszos temperamentum megvan A. részéről.

Szóval ki kell tartani, Strenght and Honor.
(vagy inkább scotch and soda?)

noir under construction

Pár nappal ezelőtt B. megkérdezte tőlem, milyen embernek tartom magam.
Akkor nem tudtam még normális választ adni a kérdésre, igyekeztem valami szimpatikusan ártatlan - esetleg bugyután-tudatlan-oktalan - feleletet adni, mely a mennyezetet is átszakító egómat volt hivatott palástolni. Ekkor beszéltünk kűlcsínről, belbecsről, értékekről és értéktelenségről, jól álcázott kétszinűségről, őszinte, de gyakorta naiv életszemléletünkről, kalandról és ismeretlenről, Las Vegasról, átszeretkezett nyári éjszakákról, valamint csupa olyan dologról, melyeket mi ketten egyszer mindenképp meg szeretnénk majd valósítani. Arról a bizonyos szelíd őrültségről, a tejszínhabos égen innen és túl :)

Hogy most mit mondanék B.-nek? Az egyetlen lehetséges válasz, melyet ebben a pillanatban Noir Blanche-nak adhat, csupán ennyi: félkész.
Az okos meglátásokhoz és merengős konklúziók levonásához pedig csak idő kell, és a kötelező hitetlenség legyőzése, melyel hajlamosak vagyunk küzdeni, valamint a jó dolgokat nem elfogadni szóra sem érdemes tapasztalatok és fájdalmas, nehezen múló emlékek miatt csakis azért, hogy amikor a szemünk előtt formálódik valami tiszta, makulátlan és gyönyörű, aggódó "Mi az?"-okkal riogassuk egymást.
Mostanra viszont legalább eljutottunk oda, hogy nevessünk rajta, magunkon - és nem utolsósorban - rajtuk.

A játék kedvéért azért ijedezünk és ellenkezünk még egy kicsit... Nem mondjuk ki azt a szót, melyet mindeddig többszázszor mondtunk már másoknak, elcsépelten és legtöbbször hamisan.
Mert nem kell bizonygatnunk sem magunknak, sem másnak. Ránk tartozik.
Ott van egymás szemében, az odafigyelésben, a törődésben és az ezernyi szép, meghitt és gyengéd pillanatban. Feketén-fehéren.

tétova tangó (Brizé nyomán)

Noir elhanyagolta a blogolást a napokban.

In a nutshell:
Saját maga legnagyobb megdöbbenésére, de végre sikerült Borist röhhintésre bírnia azzal, hogy az egyetem kantinjába lépve annyit mondott: "kafeklubnovipazar".
A múlt héten megnevettetett még néhány embert azon elméletével, miszerint spontán erekciók esetében legjobb valami totálisan aszexuális dologra gondolni, ami esetében nem más, mint a fodrásza, Sanyi bá'.
Megdicsérték irodalomból, azt mondták szépen fogalmaz, nem is javitottak sokat a dolgozatán. - no ettől mondjuk nem esett át a ló túlsó oldalára, mert sosem volt szokása. (Mondj bazdmeg amit csak akarsz)

Továbbá hűséges olvasói és bizalmasai már tudják, hogy B. mellette van, idejének nagy részét vele tölti, és a kismillió csöpögős, naiv és szentimentális gondolat helyett már csak ennyit szeretne mondani:
Boldog, mert napról-napra úgy érzi, hogy végre arra méltó engedi törődni.

És kész.

Picturesque

- Blog? Mi az a blog?
- A blog? Hát az ilyen izé...blog. Lúzerek felírják rá a hülyeségeiket, ennyi....
(NCIS-Tengerészeti helyszínelők)

Ha a hülyeségeimet rajzolnom kéne, akkor leginkább egy Guernica-méretű vászonra kezdenék festegetni. A képen tengernyi macskaszőr (sok vékony, fehér vonás szétszórva a képen), két üveg Jim Beam és féltucat válogatott borkülönlegesség az asztalom közepén, mellette könyvek, pár doboz cigaretta, élénk-zöld színnel áthúzott tejszínhab és tortamaradék, kávébarna ecsetvonásokkal díszitett fehér póló, sok pirospozsgás, nevető arc, néhány sötétből elővillanó, éles kontrasztokkal ellátott misztikus félmosoly, valamint a háttérben egy, a kommunista diktatúra radikalizmusát idéző szobor-illusztráció.
A vászon közepére pedig két, leginkább a kubizmus-felé hajló figurát kanyarintanék egymásba fonódva, mégis két különböző irányba tekingetve, erősen impresszionistáskodó zölderdőnek közepében, zöldfák, zöldbokrok, és zöldutak között. A zöldutak többségét sárgával húznám ki, mert egyenlőre nem beszélhetünk a végleges alkotásról.

A fő témát egy másik festőnek kell befejeznie.
Legyen a neve B.

Tadaaaaam!

Celebrate me

Elérkezett a Föld bolygón folytatott bóklászásom negyedszázados-évfordulója.
It's pretty fuckin' strange, to tell you the truth.

A huszonötös azért furcsa, mert ijesztően kerek, őrjítően konkrét, és vészjóslóan páratlan. Kösziköszi-puszipuszi mindenkinek, de a továbbiakban nem kívánom számolgatni, úgyhogy aki jövőre felköszönt,az számítson rá, hogy leitatom a tőle kapott itallal, és végighallgattatom vele Halász Judit teljes diszkográfiáját a mesekazikkal együtt.

Tegnap családi körben ráadásul még meg is ünnepeltük... Nem volt fékevesztett mulatozás, inkább a szokásos verbálisan levezényelt iraki-háború, a diplomácia teljes hiányával. Itt még Condoleezza Rice is csak a fogai között tátongó űrt tömögette volna a nyelvével tanácstalanságában.
Nem jegyeztem a Family Gemseket, mert végigröhögtem az egészet, és ki-be járkáltam a telefonomat figyelve, a legédesebb sömösökre várva. Jöttek is, hálistennek.

És akkor szóljon tovább a The Pretender, a legodabaszósabb Foo Fighters-áldás az I'll Stick Around óta. Csak most, csak Nektek.
(na jó, leginkább magamnak ;)

And of course, the slogan of the day:
Nem vagy buzi, ha nem mész ki Palicsra fekvehányni a kedvenc Jelen Pivós-pólódban május elsején.

Bukott Rómeók és Elbaszott Júliák

A Sztárapizzéria - más néven Zadnji Voz.
Harminc év körüli, főleg magyarajkú szingliket vonzó pincehelység.
Péntek- és szombatonként ugyanazokkal az arcokkal, sminkekkel, frizurákkal és közhelyes próbálkozásokkal várja Önt megannyi sorstársa, a hely hangulatával és berendezésével tökéletes ellentétben álló ámbientmuzsikával, és nagymami-terítőkkel letakart kempingasztal-feelinggel.

Amennyiben elmúlt már harminc, és mindeddig nem sikerült férjet és/vagy feleséget találnia, esetleg úgy érzi, életének magányos sínpárjáról márcsak a szerelemvonat zakatolása hiányzik, térjen be hozzánk kedvenc kockás ingjében és/vagy rózsaszín picsanadrágjában.
Itallapunkon versenytársainkhoz mért árakon, nagy választékban találhatja meg a zökkenőmentes hódításokhoz szükséges Love Lubricant-okat.
Pizzáinkat viszont már mi magunk sem ajánljuk.

Zadnji Voz. Robogjon be Ön is!

Café Intermezzo Take Sixteen

Legyen ez most egy Café Intermezzo. Többet nem igazán érdemel.

Nos, igazából ami a címet és a terjedelmet illeti, gondolkodtam a Sweet Sixteen-en és egy hosszabb gondolatmenet levezetésében, de egy tartalmasabb post bepötyögtetése túlságosan sok elfecsérelt időt és energiát venne igénybe erre.
Időből és energiából pedig valljuk be, már régen is több ment el a kelleténél.

Felejtsük el most kicsit személyes problémáinkat, és éltessük egy pillanatig a Szerelem csillámporos, (eredetileg műanyagból készült) mézeskalács-kövületét.
Tapsoljunk és éljenezzünk e mindent legyőzni és meghódítani képes csoda dicsőítésére, mely akár sziklaszilárd akaratunk ellenére is feloldhatja a szentséges egyedüllét varázsát, a magunkra és tanulmányainkra fordított hónapokat, órákat és perceket.
Egyúttal, az alkalmat megragadva mondjunk köszönetet a magas szintű igény, és jóizlés közös diadaláért is.

Hiszen nagy ünnep ez, Barátaim. Ürítsük is rá poharunkat minél többször! ;)

(Best of luck in all your future endeavours, My Dear Z.!)

Noir City Blues

M. jókedvű, nevetve ír nekem sok szépet és jót. Mindig így szokta, ha fel akar vidítani. Engem pedig sosem volt nehéz.

Linkelte a blogomat, örülgetek neki, és megragadva az alkalmat üdvözlöm a VMMI weblajpának olvasóit. Azokat, akik rámkattintottak, valamint Önöket is, akik azt hitték, ezen az oldalon folytatódik az a kitűnő cikk, melyet legjobb barátom fogalmazott meg.
Ki kell ábránditanom a kedves Olvasókat, mert itt valami egészen más, "lilább" dolog történik időről-időre.
Nem szolgálhatok jó hírekkel, jómagam nem képviselek túl nemes célokat, inkább rébuszokban fogalmazok magammal, a körülöttem élőkkel és imádott Szabadkámmal kapcsolatban.

Nos igen, imádott Szabadkám...
Még hosszú időn át szerettem, miután elmentem innen, hiányzott és vágytam rá - de hétvégenkénti alkalmi találkozásaink sem tudták már megmenteni folyamatosan romló kapcsolatunkat. Szegedbe lettem szerelmes, egy új, számomra egészen addig idegen, és sokak által misztifikált világba, ami valójában sosem engedett igazán közel magához. Talán azért, mert őt már sokkal inkább uralni próbáltam, a magam szabályai szerint, büszkeséggel és torz, értelmetlen vágyakkal.
Most itthon vagyok, elszakítva Szegedtől, helyektől és emberektől, lassan próbálkozva a visszaszokással. Nehezen indult, egy pillanatban még nehezebbé vált, de lassacskán bele kellett törődnöm, hogy itt van, ami még vár rám. Egyenlőre itt van a múlt, jelen, a menedék és egy elképesztően távoli ígéret.

Szabadka nem csillog már úgy, mint régen, kevésbé sárgászöld mint gyerekkoromban, és a városházról már nem az ugrik be azonnal, hogy szecessziósan csicsás, mégis szép.
Változott Ő is, és több lettem én is.
De kezdek újra perverzen vonzódni hozzá. Önzetlenül, zokszó nélkül tűrve olykor fájdalmas árulásait és érthetetlen, felém ordított szidalmait.
Naponta járom gyönyörű, mégis egyre idegenebb utcáit, mosolygok megfáradt, ellenséges arcokba, reménykedve az alkalmi viszonzásban.
Közben pedig folyton rock vagy jazz szól a fülemben úgy, hogy más sose hallja meg.
Leginkább csendes lázadó vagyok, aki ironizál, mosolyra fakaszt vagy aljasul kigúnyol - de mindig kipucolja a conversét.

Devil may care

Reggel megint erős fejfájásra ébredtem.

Ez azért riasztó, mert a tegnapi sörözés túl lightosra sikeredett ahhoz, hogy bármilyen rossz-közérzetre is számítsak tőle másnap. Túl egyszerű lenne, ha öregedésemre hivatkoznék ezzel kapcsolatban, de egyenlőre nem látok más magyarázatot a dologra.

Sajgó idegpályáimat újraindítandó, reggeli koffein-adagom elfogyasztása közben sokat töprengtem azon, mihez lenne, illetve mihez nem lenne jogom ezen a blogon. Belefér-e lábonlőtt lányokról, részeg tanárokról, gyerekeket molesztáló családapákról és félresikerült piercing-beültetésekről mesélni?
Megengedett-e az, hogy felfedjem egyesek hűtlenségét, hazugságait, hátsó szándékait, akárcsak utalgatva is rájuk? Szabad-e szerelmet vallani? Esetleg Isten nemlétéről beszélni?
Sokak szerint nem, de a következményekre mindenképp kíváncsi lennék.
Egyszer valószínűleg sort kerítek minderre, talán egy másik országban, más emberek között, felégetve magam mögött mindent, eltaszítva és elárulva mindenkit, magammal együtt.
Ez lenne az igazi nihilizmus, ami ahogy a legtöbb bloggernél, nálam is a romantikában gyökerezne.

Egyenlőre viszont maradnak elzárva a későbbre tartogatott gondolatok, és az időnként általam felvillantott kaján félmosoly. Noir loves u all.

Goodnight Smoke

~Klikk, mélyen leszív, lassan kifúj.~

S. szerint nem vagyok élvhajhász. Igaza van, mert valójában sohasem voltam az. Vannak azonban olyan pillanatok, amikor az ember - ha csak egy rövid időre is - szeretne azzá válni.
Nem kíváncsiságból, inkább azért, hogy ne kelljen szembenéznie keserédes igazságokkal.
Mert hiába is pusztítanád magad, ha nincs a véredben a módja, vagy valódi miértje. A két-kézzel kapkodás felejthető élvezetek után ért-e valaha is annyit, amennyit belefektettél?
A jazz, a rock, egy film élménye, a kávé illatos gőze, vagy a korsó izzadó üvege igen.
Egy csók, egy ölelés, törődés, szerelem? Sokszor nem fizetődik ki, de semmit sem szabad sajnálni.
Feltétlenül megéri. Mindenkor.

Jó éjt!

~ elnyom. ~

Kapcsolódjon is előző postomhoz egy mosolyfakasztó Quote of the Day:

"Hell-A Magazin Blog Number 1: Hank hates you all.
A few things I've learned in my travel through this crazy little thing called life.
One: A morning of awkwardness is far better than a night of loneliness.
Two: I probably won't go down in history, but I will go down on your sister.
And three: While I'm down there it might be nice to see a hint of pubis. I'm not talking about a huge seventies playboy bush or anything, just something that reminds me that I'm performing cunnilingus on an adult. But I guess the larger question is: Why is the city of angels so hellbent on destroying its female population?"
- Hank Moody

Még egy soviniszta post

Az igazság az, hogy macsók nem írnak blogokat. Még nem tettem le arról, hogy végre találjak valakit a blogoszférában, aki napközben eszeveszett szexualitásban éli ki magát, majd éjszaka whiskeyvel a kézben és cigivel a szájban pötyögi be káprázatosan autentikus stílusban azokat a turpisságokat, melyeket nappal konyhákban, ebédlőkben, hálószobákban és egyéb helyeken művelt gumival vagy anélkül. És ezúttal nem, hangsúlyozom, ~nem~ szexmániám miatt keresgélek ilyesmit, sokkal inkább azért, hogy ráleljek végre egy hiteles Hank Moody-ra.

Guggliszörccsel ilyeneket nem találsz, ne is próbálj keresgélni. Az a pár ezer blog, ami valami ilyesmit állít magáról, és próbál huncut (i)gaz történetekkel erekciókat és nedves bugyikat produkálni olvasói körökben és underground blog-felolvasó esteken (lehet, h. van ilyen?), rövid úton megbukik egy, az olvasó szemébe muslincaként csapódó mondattól:
"De egyébként hiszek egy komoly párkapcsolatban, Gizit szeretem, Gizi is szeret, úgyhogy asszem boldog vagyok" (értsd. kurva jó nekem, mert Gizivel működik egyelőre, van szex és reggelente habos-capuccino, csak ne tudja meg, mennyire élénk a fantáziám és hogy írom ezt az izét - valójában Rózsi miatt, akinek nagyobb a melle és bevállalós)

Bizony, ennyire soviniszták is tudunk mi lenni, ha akarunk. Az esetek többségében meg miért is ne akarnánk? Ez a pár ezer év sem csinált belőlünk, ösztönlényekből minden téren beprogramozható robotokat. A katolikus anyaszentegyház meg végképp nem.

Gyere őrült, van egy Edda kazim!

Noir nem szereti az Eddát. Sohasem szerette.
Talán azért, mert nem nőtt fel panelben, és nem rugdosták a nagyobb fiúk focizás közben.
Ezek pedig fontos tapasztalatok annak a bizonyos urbánus életérzésnek a megértéséhez, melyet az Edda képvisel, és amit Pataky régen Miskolcon hagyott, amikor másnap elhagyta a várost.
Érdekes dolog ez, mivel eddigi tapasztalataim alapján az Edda főleg falun menő, manapság meg már csak ott. Mással nem is tudom ezt magyarázni, esetleg egy olyan hasonlattal, miszerint én is szeretem az ámerikai előadók dalait hallgatni ámerikáról álmodozva.

Ennek ellenére Noir megérti (de leginkább megmosolyogja) azt, ha egy fiatal srác éjjel érkezik, ledobja az eddaművek bőrjakót, és fáradt, kiégett aggyal bedől a sátorba egy nosztalgia-koncert után. Teste gyönyörű lázban ég szerelme után vágyakozva, de ezúttal sajnos csak két hányástócsának sikerült helyet adnia maga mellett.

Legyek szemét, ha úgy tetszik, a Fémszivű Fiú. De egy dolog viszont egészen csúnya volt: rajongók hada, akiket ha addig nem is tántorítottak el az erőltetett rímek, egyszercsak hűtlenek lettek Attihoz, aki ukmukfukk beállt a showbusiness körének közepébe, hogy a Dáridóban magyar nótákat kezdjen nyomatni jobb napokon matyóhimzésben, rosszabbakon digóingben.
Égett is sok csábult arca a pofonoktól. Kapták.

Élvhajhászásosdi

Sikerült elolvasni? Zsír.

A mostanában elkövetett túlzott bohémkodásom következményeként elveszítettem néhány szavazatot, mégsem érzem úgy, hogy a választásokon komoly vereségre kell számítani az elsöprő győzelemhez képest.
Clinton elnök utolsó szavai csengenek a fülemben a Lewinsky botrány kapcsán:

And so tonight, I ask you to turn away from the spectacle of the past seven months, to repair the fabric of our national discourse, and to return our attention to all the challenges and all the promise of the next American century.

Azonban ez, Kedves Barátaim, egyáltalán nem elnökválasztás. Régóta megalakult, lassan de biztosan erősödő koalíciók folyamatos fejlődéséhez van szükség az erkölcs és bizalom közös győzelmére.

Így érzünk mi, főleg magunkkal szemben. Denemiscsak.

Sikerrecept

Egy tökéletes, eleve bukásra ítélt informatika-kollokvium (magyarosan zéhá) hozzávalói:

1.) Jómagam, kizárólag szedett-vedett, általános tudással felfegyverkezve, jegyzetek, papírok, esélyek nélkül.

2.) Az első világháború nyugalmazott tábornoka, aki a nyolcanas évek végén számítógépekkel kezdett foglalkozni, majd a fiatal, szexis diáklányok iránt érzett lankadatlan vonzalma és a férfiakkal szemben tanúsított keménykezű nevelési módszereihez kapcsolódó, nosztalgikus érzései miatt tanárrá képezte magát. (Ezen nosztalgikus érzések legtöbbje a tökéletes ülésrend kialakítására irányul, ha egyszer mindenkit sikerülne problémamentesen egy-egy asztalhoz leültetnie, porhüvelye valószínűleg boldogan rogyna össze az egyetem padlóján)

3.) Egy padtárs, akitől nem azért nem tudsz puskázni, mert nem látod a válaszait, hanem azért, mert cirilül ír. Ő sem hordja a koszovós jelvényt a mellkasán, inkább a szívében.

4.) Négy utolsó kérdés, amire tudod a választ, a tábornok mégsem fogadja majd el, mert nem tanultuk. Elbaszta, sztornó.

5.) Hirtelen támadt vizelési inger.

6.) Az ajtón állandó jelleggel benyitogató, hangosan pofázó tüzértiszt, kinek jelenlétével az isten eredetileg a szomszéd teremben vizsgázó diákokat verte meg.

7.) Irénke időről-időre felharsanó, a zártosztály romantikáját idéző kacagása a folyosón.

8.) Ja, és természetesen a kék szempár valahol mögötted.

Jó étvágyat!

There are short-cuts to happiness, and Tango is one of them.

Café Intermezzo Take Fifteen

Tes yeux, j'en reve jour et nuit. Ou es-tu, mon Ange?

What came first, the music or the misery? People worry about kids playing with guns, or watching violent videos, that some sort of culture of violence will take them over. Nobody worries about kids listening to thousands, literally thousands of songs about heartbreak, rejection, pain, misery and loss. Did I listen to pop music because I was miserable? Or was I miserable because I listened to pop music?

- Rob, High Fidelity

Café Intermezzo Take Fourteen

Be my guest at the Café Noir.

blaXploitation

Nincs coolabb egy öltönyös, mikrofonfejű fekánál, amikor egy luxuslakás udvarára lép ki nyakkendőjét igazgatva, és az éppen a medencében koktélozgató barátnő még annyit kérdez tőle szexi Pam Grier-es hangján, hogy “When I’m gonna see you again, Baby?”
Erre Mr.T vállat von, teátrálisan a nő felé fordul, kivillantja tökéletes Colgate-mosolyát, és ennyit mondd: “I’m gonna have to think about that, Girl”

Majd elindul Marvin Gaye Trouble Man-je, és kedvenc öltönyös fekánk az általunk valaha látott legruganyosabb lépésekkel indul meg túlméretezett Cadillacje felé, és egy napszemüveg utólagos arcbaállítása után, dobhártyánkat meghágó fékcsikorgással sasszézik rá a főútra.

Vagy amikor John Shaft hosszú barna bőrkabátjában, majd’ állig érő fekete goatie-ját végigsimiítva sétál végig Harlem nyomornegyedein, és a forgalmas úton átkelve még beint egy taxisnak, hogy "Up yours asshole”, utánozhatalan eredetiséggel, füstös kocsmákban, sztiptízbárok vörös fényei alatt, és a legsötétebb sikátorokban verve szarrá fehéreket és feketéket egyaránt (a fehérek sokkal rosszabbul járnak, de ez a lényege a blaxpo-nak) majd tizpercenként cserélődő, észbontóan erotikus fekete vadmacskákból „kényszerítve ki” információkat nyomoz, lövöldöz és tartóztat le maffiózókat a 70’-es évek seggrázós funky zenéire.

Ehhez az eletérzéshez kötelezően társul néhány túlfűtött, egyenjogúságról szóló monológ, melyeket legtöbbször ezen filmek főszereplőinek filmbéli rokona mondd el nagy tömegek előtt, aki általában lelkes jogi-aktivista, Fekete Párducok-tag, vagy csak egy egyszerű black made man, aki bizony régesrég rájött, hogyha coolfeka szeretne lenni, ahhoz stricinek, gyilkosnak, vagy dealernek kell lennie. (Igazából persze csak azért rosszalkodik, hogy a piszkos pénzt szétossza a szegények között, adományozzon az egyháznak, vagy eltartsa imádott anyukáját)
A film végére általában maga a főszereplő válik legnagyobb ellenfelévé, és drámai képsorokon át figyelhetjük a nagy leszámolást, melynek végeztével a földön vérben úszó gonosz bátyó bocsánatot kér tetteiért az akkor még igencsak fajgyűlölő amerikai néptől.

És mit mondana nekem például Richard Roundtree, ha elolvasná ezt?
"You are one wise Caucasian, baby. Don’t make me put my feet up your ass!”

Love Kills Slowly

- Mi a szarért csináltátok ezt? - kérdem elborzadva, amikor a két lány felém fordítja heges, véraláfutásos csuklóját, amiből egy hete még vér szivárgott egy lakótelepi betontömb bérlakásának konyhájában, sörösüvegek, cigarettacsikkek és széttört tányérok között.

- Csak úgy. Tudod, ez olyan segélykérő izé volt, vagy mi - mondják nevetve - hallottad már azt, hogy love kills slowly?

Diane, You Won't Believe This

Ez történt Twin Peaksben:

Kora reggel az ásóval szétzúztam egy kicsi egér kicsi fejét a pincelejáratnál. Picuri nyakcsigolya roppant, cseppecske vér fröccsent, a falra festve egy stilizált bagolyra emlékeztető furcsa rajzot. Nézegettem, méregettem, fényképezgettem, még rá is gyújtottam a tett helyszinén, és amikor már azon gondolkodtam, előkeresek egy diktafon-szerűséget, és jelentést mondok fel Diannek az általam átélt paranormális tevékenységről, a konyhai csengő (ami engem valami megmagyarázhatatlan okból mind a mai napig a bányászokra, és általában a bányászkodásra emlékeztet) tréfát nem ismerő hangja rántott vissza a White Lodge-ból a Zlatarica tíz udvarába.

A fal mellé állítottam a gyilkos fegyvert, és két-három erőltetett könyöknyomással sikerült az udvarról a folyosóra nyíló ajtót akkora hanggal berobbantanom, hogy aki az ajtónk előtt állt, és várta, hogy valaki beengedje, garantáltan arra gondolt, hogy Hulkkal vagy egy vérfarkassal kell szembenéznie a kapuban.
Az ajtóban egy magas, pálinkától bűzlő, szakállas öregember pislogott rám szakadt, barna ballonkabátban, fejét oldalra döntve, semmitmondó, üres tekintettel.
Nekem kapásból az ugrott be, hogy ez a Gursli Jóska rokona lehet, az Elek. Ez azért lenne vicces, mert Elek tudomásom szerint negyven éve halt meg, Gursli Jóska pedig, aki nem mellesleg a nagyapám volt, még '89-ben.
Gursli A. családjának gúnyneve volt. Soha senki sem tudta, miért pont gursli, de A. szerint abban az időben minden családnak volt legalább egy, a családra jellemző, általánosító beceneve. Elhihetitek, mennyit kérdezősködtem, keresgéltem könyvekben, de még az interneten is, mit jelenthet ez a szó... Ez is valami sírba vitt titok lehet a névadó részéről.
Elek meg csak állt, bámult rám, és nem szólt egy szót sem.

- Da? Koga trazite? – kérdeztem idegesen, mert valószinűsitettem, hogy nem kapok értelmes választ a kérdésemre. Tévedtem.

- Te vagy a kiskovács? – mondta hűvösen, sokkolóan tökéletes magyarsággal. Úgy, mint aki készült, és lehetséges, hogy még konkrétan rám is számított... Ez a lehetőség annyira bizarrnak és félelmetesen valódinak tünt egy másodpercre, hogy tényleg elhittem és komolyan elkezdtem játszadozni azzal a gondolattal, hogy ez itt Elek maga, visszajött, és kéri az örökségét, vagy az ásóját... Nem tudtam mit mondani. Az ajkaim mozdulni sem tudtak a félelemtől.
Lehet, hogy nem kellett volna megölnöm azt az egeret? Ki volt ez az egér? Van-e összefüggés Elek hirtelen felbukkanása, és az egér halála között? Lehetséges lenne, hogy Elek rokonát öltem meg, aki egy egérben reinkarnálódott, és most Elek bosszúból egyetlen fagyos leheletével szétrobbantja a szivemet, kitépi a szemgolyóimat, esetleg keresztet rajzol bicskával a homlokomra, vagy egy „O” betűt csúsztat a körmöm alá?
Nem, nem... talán csak az egér holttestéért jött, hogy eltemesse valahol messze, és megadja neki a végtisztességet. Régóta eltünt, az utcákat rója, az ital mellett az állatokat érzi magához a legközelebb, hiszen közöttük él az utcán, egy sötét, barátságtalan, nyirkos kis lyukban.
És tudja, érzi, ha az egyik barátja meghal. Ismeri az egérke vinnyogását, ezért azt is azonnal tudta, hogy itt kell keresnie...

Vagy... Mi van akkor, ha esetleg magát Eleket öltem meg...? Jesszusom... Igen, ez a legvalószínűbb... Most, hogy, elpusztították, újra emberi alakot ölthet, és megadatott neki a lehetőség, hogy elbánjon velem. Akkor nem menekülhetek tőle. Azért a jólirányzott ásócsapásért, amit az egérke nyakára mértem, ráadásul azzal az ásóval, ami P. szerint eredetileg Gursli Jóska egyik rokonától származik, aki valami Elek, meg kell bűnhődnöm. Végem. Ennyi volt.

- Szép ez a ház. Én akartam megvenni – mondta, majd sarkonfordult, és a Halasi út felé vette az irányt. Pontosan arra, amerre A. családja lakott kislánykorában. Amikor még ő maga is gursli volt.

Becsuktam az ajtót, rázártam kettőre, eszembe jutott, hogy még a kulcsot is lenyelem, mint Tom a tomésjerryben.
Kivágtattam az udvarra, ahol Elek holtteste ismét egy egyszerű egérre emlékeztetett, a falra festett vérrajzocska pedig nem hasonlított már bagolyra.
Mostanra inkább úgy nézett ki, mint egy... gursli.
Vagy valami olyasmi.

a blog a legönzőbb dolog a világon :P

Élvezem a mobilitás előnyeit. Nincs is attól jobb számítógéphasználati ikszpiriensz, mint amikor kint ülsz a konyhában, jobb kezedben a kisegér, bal kezedben a reggeli kávé, és hódolva a nyugati, laza fehérnadrágos-bőrpapucsos életstílusnak, blogbejegyzést pötyögsz valami olyasféle apropóból, hogy már régóta nem írtál. Átnézed az előző bejegyzések dátumait, és a „ha kedd akkor kiskegyed”-felkiáltással, röhögve nyugtázod, hogy bizony bizony, kezdesz olyan lenni, mint például a Vészhelyzet, a Grace klinika, vagy a Született Feleseggek.

Mondjuk ezek a sorozatok annyiban jobbak e blognál és általában a blogoknál, hogy mindegyik epizódban izgalmat, vért, szexet és drámát kaphattok változó sorrendben.
Tőlem pedig mit is? Szokásos helyzetjelentéseket, melyek néha szarok, néha olvashatók, de a legtöbbször érthetetlenek és igencsak kódoltak. Akinek viszont problémája lenne ezzel, de azért időnként fel-fellapozza ezt a weboldalt, esetleg minduntalan rájön, hogy mennyire unalmas dologokról van is itt szó, annak ajánlani tudom például Kovi blogját. Jómagam a Subbán akadtam rá.
Igaz, hogy olvasás közben végig olyan szagot érzel, mint amikor bemész egy szexshopba, de ezt a varázslatos világot gumiszag és vazelin-csillogás nélkül lehetetlen elképzelni. Kovi pedig tutira ment, és még úgy is ír, mint egy isten. A teljesség igényével. Ott aztán nincs olyasfajta Byron-i mélabú, mint ami rám jellemző. Szex van, orrba-szájba, amit mindenki szeret. Még Te is!

Szóval ha betekintést szeretnétek nyerni mondjuk a Porn Wars, a Bolygó Neve: Anál, vagy a Félénk vagyok, de dugni akarok c. kultuszfilmek kulisszatitkaiba, és megismernétek ennek a (Kovi és a média szerint is) egyre inkább agysebészeti magasságokba avanzsáló szakmának a szépségeit, kattintsatok az egérrel rája ottan e. gyorsabban! erősebben!

De kanyarodjunk is vissza napjaim folyamatosan változó kaleidoszkópjára, amibe két hete becsúszott két sikeres vizsga, ez az új kis lapitopi, alkalmi sörözések a Májóban és a Trubájban, M.-el téblábolás és őszinte beszélgetés kocsmában, utcán vagy a karosszékben, az eddigi két táncóra enyhén kopaszodó, Humor Harold táncmesterünkkel, valamint néhány, olykor kedves, elvétve tisztelettudó, néha megjátszott, hellyel-közzel kétértelmű, de alapjában véve túlontúl őszinte chatelés barátokkal, felebarátokkal, haverokkal, azthittem-hogy-barátokkal, és félemberekkel. Ez viszont még korántsem jelenti azt, hogy bárkivel is bajom lenne. Nekem soha nem is volt, és nem is ezt várják el tőlem. Meg különben is, ÉN MAGAM IS tele vagyok szeretettel...

Ettől függetlenül most érzem azt a legjobban, (és mondjátok nyugodtan, ha üldözési mániám van) hogy a kelleténél többször mondják ki a nevemet olyan emberek, akikkel alig találkozom, olyan helyeken, ahol alig vagyok. Ideje lenne már elmennem ezekre a helyekre, felvenni a njújorkjenkis kabátom, és ebből a határtalan szeretetből seggberúgni akit kell, és megsímogatni a fejét annak, akit nem kell. :)
Aztán meg, ahogyan D.-nek is mondtam, bedobni egy duplawhoppertsajttal. Aztán még egyet.

Most viszont olaszra kell mennem. Nem rossz, csak kicsit haladó... Foglalkozni kellene vele nagyon sokat. Irénke meg csak ül a babérjain, és a „mindennapra egy mese” stratégiát követi, ha rákérdezek, hogy állnak a kurzusaim és a vizsgáim. Hagyjukbazmegnemjóez.

legyetek rosszak!

Café Intermezzo Take Thirteen

Az éltető neszkávém megkeseredett tejjel legalább olyan rossz volt, mint amikor elszaladt a hercegi fehér lovam, eltörött az utolsó szál cigim pénteken, vagy amikor kiderült, hogy aki szombaton mosolygott, valójában nem volt nő.

A rögtön utána következő második koffeininjekcióm tej nélkül viszont határozottan olyan volt, mint száuszparkosan a vadászat sör nélkül.
Az pedig köztudottan legalább olyan szar, mint a halászat sör nélkül.

Na jó, megyek a fáken boltba.

Bugi a lábban

Táncórákra adtam a fejem, jobbanmondva a lábaim.
Ma este lesz az első órám.
Nagynéném lesz a párom, aki - divatos szóhasználattal élve - régi partyarcnak számít a bálakon, lakodalmakon, pajtatáncokon és egyéb mulatságokon.
Latin-amerikai és sztenderd táncokat fogunk parodizálni komikus mozdulatok kiséretében.

"Legyen velünk a Mamba, a Rumba és a Cha Cha Cha. Ámen."
- Cesar Castillo

"korbácsolj meg!"

Lehetséges, hogy ez volt az a bizonyos katarzis... nehéz volt tapsolni is utána, az államat meg keresgélni kellett a székek között. Csak ajánlani tudom mindenkinek, poénokat meg nem lövök le. Éljétek át!

Nem tudom mi történhetett velem... alvás helyett fél órán keresztül egy dícsérőszöveget fogalmazgattam arra az esetre, ha újra egy asztalnál ülnék az egyik főszereplőnővel. Valószínűleg hallott már ilyen dumákat kismilliószor, ezért a sajátomat megpróbáltam némiképp eredetibben megfogalmazni... ezért tartott annyi ideig... Persze, ha véletlenül lehetőségem lesz rá, úgyis a legbalfékebb módon adom majd elő :)

Nos, Noir további thoughtjai ezügyben szóra sem érdemesek, legyen elég annyi, hogy nézzétek meg, mert nagyon jó. Ez a színház.

Mindennapi Bras

fürdőszoba-bora 3:0

A. szerint Bora nena úgy néz ki, mintha Cassius Clay ütötte volna ki az egyik ötmásodperces meccsében. Sebet varrni szerencsére nem kellett, de állítólag patakokban folyt a vér... a vér... a véééér... muhahahaha. I am an evil muthafucka.

Ma este megint szinházba megyünk, végre valahára megnézzük az Urbit... Elég kevés színdarabról hallottam ilyen sok embertől ilyen sok jót.
Majd leirom, tetszett-e, de továbbra sem fogok ide kritikákat írni. T. még anno felvilágosított róla, hogy a Departed-es postom is olyan volt, mintha a szegediestben jelent volna meg... És sajnos be kell látnom, igaza van. Ennek ellenére, ha elkap a HÉV, kaptok még néhány sokkoló filmbeszámolót :)
A színház viszont más. Arról ezentúl is csak sekélyes véleményeket lehet majd olvasgatni nálam. Egyrészt mert nem érzem úgy, hogy értenék a témához, valamint túlságosan kevés darabot láttam eddig ahhoz, hogy magasröptű elmélkedésekbe kezdjek.
Sohasem érdekelt úgy, mint a film, de az utóbbi időben annyira rákaptam, hogy előre böngészem a neten a közelgő bemutatókat.
Régen, a gimiben kötelező volt mennünk, de az akkori lázadó természetünk, a kötelezettségek iránti alapvető gyűlöletünk, valamint az "akármi lesz, szar lesz"-jeligés hozzáállásunk egyszerűen fontosabb volt, mintha befogtuk volna, leültünk volna a seggünkre és megpróbáltuk volna akár csak felfogni is azt, amit látunk.
És egy ilyen wannabe kultúrmajom, mint én, csak most jön rá, hogy ez milyen jó, és úgy bámulja a szinpadot, mint japán gyerek a pokemont.

Ezentúl mindig vasárnap fogom elküldeni a legtöbb kólás kódot a fíćóért.
Adok már egy esélyt ennek az elcseszett ünnepnapnak, hogy bebizonyítsa, nem is annyira aljas. Habár ez a mai nem is kezdődött rosszul... délelőtt iwiweztem egyet, tettem egy körkattintgatást, és ettől valamiért Nagyon felvidultam.
Nehogy meglássam egyikőtök nevét a nyertesek között, mert annyi kódot ÚGYSEM küldtök be, mint én, annyi kólát meg PLÁNE nem isztok, mint én!
I need that fuckin' car!

kvázi szubjektív

Nekem tetszett a tegnap esti darab... Lehetséges, hogy velem van a baj.
Most mondjam, hogy ez lehetett volna úgy, amaz lehetett volna emígy? Ezt ezek elcseszték, amazok amazt annyira nem cseszték el, mint amennyire elcseszhették volna?
Sajnálom, nekem bejött.
Persze, hogy nem volt tökéletes, és nem kerül az "Unforgettable Jewel" kategóriába, de továbbra sem gondolom, hogy egyhamar művészettörténetet fogunk teremteni. Egyszer majd talán. Nagyon bízom benne. Szerencsére sok olyan jó ember van körülöttem, aki rajta van az ügyön, és tulajdonképpen igen élesen kivehető az a bizonyos pozitív tendencia.
Addig pedig, ami nem rossz, az ne legyen csak azért is rossz, továbbá CSAK azért rossz, mert nem a legeslegjobb.
Sorry for my incompetence.
For Your Daily Theater Review Check Out The Corresponding Websites, Forums And Magazines!

Ma pedig nem vágyom másra, mint néhány ősrégi gitárszólóra, egy-két doboz cigarettára, este pedig előreláthatólag másfél liter barna sörre a cimborákkal.
Trubáj diszkrét bája... Reggelre megint fájni fog a fülem, de bevállalom, mert a szetiszfeksön úgy is gerentííd.
Csókalam!

Café Intermezzo Take Twelve

"Az akarok lenni, aki akkor voltam, amikor az akartam lenni, ami most vagyok"
- Rapülők
(...többek között...)

Tudálékos

Csak nevetni tudok az önjelölt prófétákon. Nem is nevetni, inkább torkomszakadtából röhögni. Hogyan lesz valakiből ilyen megátalkodott, gátlástalan és saját magát a lehető legtöbb helyen hirdető, zsenijét lépten nyomon hangoztató nábob? Miért érzik azt egyesek, hogy szeretethiányos, szánalmas életüket a sajátmaguk által létrehozott plasztikuniverzum és giccsparádé tenné igazán eredetivé?
Mea culpa. Ha ez csak ennyiből állna, akkor ebben semmilyen hibát sem lenne jogom keresni, továbbá magamat türtőztetve megpróbálnám rezzenéstelen arccal és gúnyos megjegyzések nélkül figyelni lételemük és pásszióik gyakorta idejétmúlt, hivalkodó, utánzó vagy egyszerűen parasztosan debil mivoltát.
Sajnos azonban a legtöbb esetben nem ússzuk meg a dolgokat egy csendes magánvéleménnyel, hanem kénytelenek vagyunk végignézni, és masszív adagokban az arcunkba tolva tűrni azt, ahogy valaki ránkerőlteti önelégültségét és egetverő marhaságait akár a tv-ben, egy társaságban, esetleg egy internetes közösségi oldal jobb sorsra érdemes üzenőfalán.

Nos, Kedves Barátaim, ha egyetértetek velem, akkor azoknak, akiknek minduntalan beleütközünk világmegváltó eszmefuttatásaiba, sőt egy-egy szeánszuk után (amit számukra legtöbbször felfokozott szexuális izgalom kisér saját maguk iránt) tőlünk nem-titkoltan elvárva tapsolni és dicsőíteni is kellene őket, azthiszem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy geddáfákinlájf, és csakis ezután szüljetek sünt farfekvéssel.

Szerelem és Gasztronómia

A szakításunk utáni érzelmi párnacsata, amit Z.-vel folytatunk, egyszer egymás símogatásába, máskor dühvel és szenvedéllyel teli vagdalózásba torkollik. Tollból pedig most annyi van, hogy négy napja prüszkölünk mindketten, mert sajnos túl nagyot sikerült csapnom a hétvégén.
Úgy szép az élet, hogyha zajlik, mondták az okosok annak idején, és mondanák most is, ha le nem ikszelném őket az msn-en. Szerintem már így is nagyobb tudós mindenki rajtunk kívül, akinek csak egy hangyafingnyi fogalma is van arról, miért és hogyan lett vége. A magam részéről, az utóbbi pár nap és a [wwtd?] fedőnevű agyszüleményemnek köszönhetően letettem a párnát, és helyette kenyérrel, vagy virágcsokrokkal fogok dobálózni ezentúl. Remélem azért, hogy Halacska nem haragszik rám annyira, amennyire gondolom.*

V.-nek elege van, saját véleménye szerint ő sem lesz már Mr. Nice Guy ezentúl, de ezzel a megállapításával amit már sokadszor hallok tőle, most sem értek egyet.
De, legyél. Ms. Nice Girl értékelni fogja, a többire meg, aki egyet mond és mást csinál, egyszerűen ragaszd rá, hogy "Non-Nice-termék, Egy órán belül fogyasztandó"
Apropó, V! Megbeszéltük, hogy nyáron elmegyünk a Jail nevű pizzériába, és bepróbáljuk az "Életfogytiglan" fantázianevű pizzát, amit ha egyedül eszel meg asszem egy óra alatt, akkor ingyen van. Ha gyenge vagy, akkor kilencszáz basszamát kell kiköhögni érte. Burek-tészta vastagságú, 50-60 centi átmérőjű áldásról van szó, amit meg fogok enni akkor is, ha utána egyenes út vezet az egyik zentai nyárfa tövébe rókástul.
Meg tudom csinálni. Hiszek magamban. Húshegyen nevelkedtem.

Azthiszem anonim étteremkritikus IS szeretnék lenni... Elmennék ide-oda, ennék, innék, megnézném a wc-t és kritikákat írnék, ide a blogra. Támogatók kellenek hozzá csupán, úgyhogy támogassatok.
De nem? Ménem? Tökjó lenne.

Family Gems #4

"Az a csaj meg beházasodott azokhoz?! Látjátok, ha egy ilyen nyúl fel a levegőbe, jóhogy a tehén tőgyét fogja meg!
Csak én vagyok akkora marha, hogy én meg a bika faszát kapom el!"

Café Intermezzo Take Eleven

WwTd?

Hmm... Well, it is done.

noir's thoughts

Pontosan ma délben történt meg. Ahogyan az utóbbi napokban, ma is rakosgattam a puzzle-okat magamban, hangosan gondolkodva és elemezgetve mindent és mindenkit, amikor hirtelen rájöttem, mert végül az utolsó részlet is a helyére pottyant... Végig a szemem előtt volt, végig ismertem és játszadoztam is ezzel a lehetséges kombinációval, de eddig sajnos minden alkalommal úgy raktam ki, hogy elégedett legyek a képpel, amit kapok. Ma viszont be kellett látnom, hogy ez az egyetlen helyes sorrend. Mostmár tényleg a helyére került minden, és teljes mértékben tiszta a fejem. Ez már száz+egy százalék...

Hajlamos az ember elfelejteni, hogy egy viszonylag komplex és tengernyi apró infódarabkából álló kirakósjáték megoldása általában félelmetesen egyszerű... Na jó, ebben az esetben talán két fokkal volt nehezebb, de mivel egy ökör vagyok, mert én magam is gyártottam már ilyen játékot hasonló képpel, ezért csakis annyi jogom maradt, hogy nevessek azon, amit látok.

Ja! És tudjátok mit ábrázol a kép? Egy bazi nagy ász full-t, ami lassan egy kettes-pókerré alakul át, ász kickerrel. :)

Vasárnapi Study Hard

A szemeim már kezdenek vörösödni, mert ma azért már tanulnom kellett, rá kellett vennem magam végre, hogy magamba erőltessek valamennyi tudományt... és a mai napnak még mindig nincs vége, úgyhogy a maradék pár órát is tanulással töltöm majd. Már napok óta nem nagyon tudok koncentrálni, de ez tényleg csak a lustaságom miatt van így. Ahogyan sokan mások is, én is képes vagyok időnként egy láthatatlan falba ütközni, ha alkalomadtán, természetfeletti erőktől vezérelve felkelek a székből, és megindulok a füzeteim felé a szürke hétköznapok egyik szürke órájában.
Hmm... másfél hete, csütörtökön és pénteken tanultam a legtöbbet, és ekkor még ezt a kelletlen falat sem éreztem magam előtt, ugyanis ez volt A. és P. gyerekes feltétele a szegedi hétvégéért... Hát igen, úgylátszik csak a motiváció hiányzik :)

Egyébként gyűlölöm a vasárnapot. Ez már eléggé régi dolog nálam, de igazándiból nem tudom, minek kéne történnie, hogy a véleményem valaha is megváltozzon erről a szájbabaszott napról. Lassú, végeláthatalan, csalfa és szomorú.

Legyetek rosszak! (de azért ne annyira)

íctúlééét úóúóó

I'm cool. Seriously.
Today, I feel that everything is in the correct order. Or perhaps not? Am I trippin' again?
Nah, I'm pretty sure I'm okay.

In a few days, those big fuckin' rocks on my heart and shoulder will slowly disappear.
To tell you the truth, strangely all the love-and-be-loved shit, the weird feelings and the fear of solitude itself is slowly beginning to vanish.
It's not a bit painful. I got my dose of painkillers.

So all of you out there:
Get drunk. Loose weight. Feel good.

kétmásodperces

Affinity for women... Who the fuck am I kidding?

jeggből vágyok, fel sem álvádok

Tegnap megint egy szomorú esemény rázta meg a Lilaakácköz és a Százholdas pagony lakóit a magyar celebrity társadalommal egyetemben: a Karamella meg a Bartók Eszti szakítottak.

Először nem is hittem el. Ez megtörténhet? Dehát míért?
Sokan a baráti társaságukból velünk, nézőkkel együtt CSAK és kizárólag a Kókusz kamerájából értesülhettek róla... (vagy a Passzív? Na jó, who gives a shit)
Nem akarták azonnal megmondani, de mi már sejtettük, és előre odavoltunk. Amikor már tűkön ültünk, képesek voltak még egy reklámszünettel is elodázni az izgalmakat, de a Karamella végül szomorúan, nagyokat köhögve elmesélte. Legalább barátok maradtak, hála a magasságosnak. Micsoda veszteség...
Ugye Ti is saját halottotokként tekintitek a két zenész véget ért románcát? Nem? hogyleheccilyen?

mellow mood

Atyisten... itt én még olyat is leírtam réggebben, hogy "kisebb szünet következik blogírásos tevékenységemben?" Képes voltam ekkora feneket keríteni egy kisebb szünetnek, miközben alig írok valamit az utóbbi időben? Mindegy, ezek után sem fogom bejelenteni a szüneteket, mert igazából nincsen semmilyen séma, terv vagy előzetes elképzelés, ami alapján bejegyzéseket rondítok a blogba.
Azért majd igyekszem törekedni valamiféle rendszerességre.

Elnézést kell kérnem Hajnától a jegyek miatt... ezt most publikusan meg is teszem:

Kérlek ne haragudj, az utolsó utáni pillanatban végül senkinek sem felelt meg a ma este, remélem nem baj! Február negyedikén már biztosan ott leszünk!

Szórakázás mellett az utóbbi napokban és a hétvégén is tanulás volt a jelige, méghozzá olasz nyelvtanulás és ragozásmagolás, mert a közelgő vizsgaidőszakomban az olaszt előreláthatólag mindjárt az elején vizsgázzuk. Be kell vallanom, hogy kicsit azért zavar, hogy nem tudom előre a vizsgaidőpontokat... Nehogymá' az legyen a vége, hogy:
"Tíz perc múlva tessék a négyes teremben megjelenni, hát szintakszavizsga van maga szerencsétlen!!"
Ez nem is annyira extrém, volt már rá példa.

Szomorkás a hangulatom máma. Valamiért semmi sincs rendben. Nem valami észveszejtően komoly dolgokról van szó, csak éppen el vagyok anyátlanodva.
Kéne ezt is, kéne azt is, többet tanulni, kevesebbet enni, (most éppen) visszamenni Szegedre, felmászni egy fára, nyerni a lottón vagy az Ideánál mercédeszbenzt, utcán találni egy vadiúj laptopot, esetleg forradalmat csinálni.
Ehelyett meg nyúlunk, nyögünk, semmisejó.
Arrivederci.

Link alak

Ezzel csináltam.
Aztán jókat pukkantgattam ezzel, majd
művészkedtem Vele, később pedig rácsodálkoztam erre.

eine kleine bünti muzik

A Subba ugyan már egész röhejfakasztóan beszámolt róla, ennek ellénre én sem tudom szó nélkül hagyni, hogy az idei pesti operabál díszvendége nem más, mint a mára már idősödő, titokban még mindig Sascha Hehn-ért és Klausjürgen Wussow-ért dobogó női szivek doayenje, Richard Claydermann!
Az Isteni Richard idén alighanem otthon hagyja gyönyörűséges fehér zongoráját, melyen idestova száz éve játssza a legeslegcsöpögősebb és a cukormáztól szájpadlásunkhoz cuppanó szerelmes dalokat idegborzoló ál-romantikussággal.
Helyette viszont megcsodálhatjuk legújabb Bundesliga-séróját, valamint éppen aktuális barátnőjét/feleségét/szeretőjét/ágyasát az RTL klubkultúrtelevíziónak köszönhetően.

Richard! Oh Richard! Mutasd meg nekünk, milyen a német virtus!! OH JAAAAA! Ich liebe Deutschland!! Das ist fantastisch!!

Annyira kommersz vagy Gyuri!!

Ha szerencsém lesz a jövőben a munkát illetően, mindig sokáig fogok aludni;
Életem végéig kávéfogyasztó leszek, mert a kávé a legcsodálatosabb dolog, amivel kényeztetheted érzékeid a nap bármelyik szakában;
A cigarettáról egészen addig nem fogok leszokni, amig a kislányom meg nem születik (márha megúszom korai elpatkolás nélkül) ;
Anyámnak igazat fogok adni a végén, akármiről is vitatkozunk éppen (Különben is mindig igaza van) ;
Sohasem fognak "észérvekkel" meggyőzni semmiről, amivel nem értek egyet;
A feleségemet/barátnőmet még akkor is az őrületbe fogom kergetni szerelmi vallomásokkal, amikor már a fejem felé repül egy tányér;
Amig nem lesz szükség egy darura, hogy izgalmi állapotba hozzon, minden nap szeretkezni fogok a feleségemmel/barátnőmmel;
Megtanulok olaszul;
Egy szexis női fehérnemű többet ér minden ajzószernél;
No more fuckin' dope for the rest of my life;
A Coca-Colát még akkor is inni fogom, amikor kigurítanak a műtőböl egy esetleges máj-transzplantáció után;
Imádom a Burger Kinget és a dupla Whopper-t sajttal;
Egyszer elmegyek New Yorkba;
New Yorkban elmegyek egy Starbucksba és megkóstolom végre az igazi Macciatót;
Egyszer elmegyek Nápolyba;
Nápolyban megkóstolom az igazi espresso-t;
Ezután sem fogok áperitifet fogyasztani evés előtt;
A pálinkát és a röviditalokat (Jim Beam-et és esetleg a Jager-t kivéve) ezután is gyűlölni fogom;
Mindig a Sopranos-t fogom a világ legjobb sorozatának tartani;
A Ponyvaregény nálam mindig a námbörván;
Kurvára nem egy a kóla a pepsivel;
A Marlboro lights a legjobb cigi a világon;
A Húshegy odabasz;
A férfipincérek a leghatékonyabbak;
A musicaleket sohasem fogom már megszeretni;
Ezt most nagyon befogom fejezni, mert a székről álmosan le fogok esni.

jaj, istenem 2

Na jó...
Amitől féltem, kezd bekövetkezni, azaz a tuti net elveszi a szabadidőm nagy részét, és kevesebbet foglalkozom a blogolással. Sejtettem, hogy ez be fog következni. A tunyulás most eléggé ráült a billentyűzetre.
Mindennek ellenére az élet nem állt és nem áll meg, és hiszitek vagy sem, a napokban a szokásosnál talán mégjobban a gondolataimba merültem. Lett volna miről írni, lett volna kit és mit kritizálni és álvilágmegváltani, de úgy érzem sok értelme nem lenne. Valami túlzásba vitt szart meg nem szeretnék elétek tárni. De azért köszönöm kérdésteket, jól vagyok.
Viszont Franklin nincs jól. A macskák legtöbbje lelassul és nyugdijas-tempót vesz fel a kiherélés után. Franklin még őrültebb lett tőle... szerintem skizofrén, és tigrisnek képzeli magát. (egy állat is lehet elmebeteg, nem?)

Amúgy meg BUÉK...
Mindent egybevetve, az újévvárás kellemesre sikerült.

Final conclusion: A sör és a pezsgő nem boldogít.
Z. igen.