Te, én azthiszem kevésbé fáj már a fejem.
Akkor ez biztosan annak a felemelkedő, cseresznyeillatú koromnak köszönhető, amely a neonkrematórium felől szivárgott a felém. Sima ügy. Legalább a mellékhatása nem fog itt legbelül csikorgó szélviharra emlékeztetni... Ettől félek, egyes egyedül. Semmi mástól.
Négy kérdés, melyektől megrepedhet a templom homlokzata: Szexxel a beteljesedésért? (Szodoma és Gomorra lakói tudták csak igazán, miért érdemes élni?) Önimádó műanyagbábúkkal a magány ellen? Drogokkal az önmegvalósítás felé? Van értelme akárcsak egyetlen, nyakunk köré font keresztnek is?
Hagyd ezt abba, és ne beszélj őrültségeket. Fogd meg a végét, úgy ahogy kell, és üss oda egy hatalmasat, tiszta erőből, csak úgy heccből, nonchalant - de vigyázz, hogy senki se vegye észre.
Mikor emlékeztél meg akárcsak egyetlen, kósza galamberegetésed előtt is arról a fájdalmas momentumról, amikor tested karámbafogása előtt pontosan kétszáz botütéssel lett kékre-zöldre verve, vérrel hintve be a mezőt magad körül, sárgás, undorító mocsártengerré változtatva azt? Hogy felejthetted ezt el?
Dobd fel azt a huszast, és ejtsd a betonra. Dönts. Ne kínozz tovább, tudasd velem végre, hogy mit akarsz, mert ezt nem tudom tovább nézni. Hisztériázol, toporzékolsz, törsz-zúzol és rombolsz, építés, szépítés, alkotás helyett... Csak abban bízom, hogy még nem késő.
Elmúlt, never mind. Különben pedig - és ezt őszintén mondom - soha ne vedd komolyan amiket mondok. Több eszed van neked ennél.
Akkor ez biztosan annak a felemelkedő, cseresznyeillatú koromnak köszönhető, amely a neonkrematórium felől szivárgott a felém. Sima ügy. Legalább a mellékhatása nem fog itt legbelül csikorgó szélviharra emlékeztetni... Ettől félek, egyes egyedül. Semmi mástól.
Négy kérdés, melyektől megrepedhet a templom homlokzata: Szexxel a beteljesedésért? (Szodoma és Gomorra lakói tudták csak igazán, miért érdemes élni?) Önimádó műanyagbábúkkal a magány ellen? Drogokkal az önmegvalósítás felé? Van értelme akárcsak egyetlen, nyakunk köré font keresztnek is?
Hagyd ezt abba, és ne beszélj őrültségeket. Fogd meg a végét, úgy ahogy kell, és üss oda egy hatalmasat, tiszta erőből, csak úgy heccből, nonchalant - de vigyázz, hogy senki se vegye észre.
Mikor emlékeztél meg akárcsak egyetlen, kósza galamberegetésed előtt is arról a fájdalmas momentumról, amikor tested karámbafogása előtt pontosan kétszáz botütéssel lett kékre-zöldre verve, vérrel hintve be a mezőt magad körül, sárgás, undorító mocsártengerré változtatva azt? Hogy felejthetted ezt el?
Dobd fel azt a huszast, és ejtsd a betonra. Dönts. Ne kínozz tovább, tudasd velem végre, hogy mit akarsz, mert ezt nem tudom tovább nézni. Hisztériázol, toporzékolsz, törsz-zúzol és rombolsz, építés, szépítés, alkotás helyett... Csak abban bízom, hogy még nem késő.
Elmúlt, never mind. Különben pedig - és ezt őszintén mondom - soha ne vedd komolyan amiket mondok. Több eszed van neked ennél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése