Ez egy ilyen nap...
Írja Z., de gyorsan hozzáteszi, hogy ez csak a kiképzés része, és nagyon nagyon szeret... Drága, igazándiból ezzel mindent elmondtál, és aláhúztál... Valóban létezik egy kiképzés, ami tarthat rövid ideig, de húzódhat zavaróan sokáig is... Tudom, hogy nem fog, de azért még legyél szkeptikus. Life is a bitch, and I can be a nutcase.
Fáj az élet, mi? – kérdezte N. sokszor, amikor panaszkodni hallott. Elég sokszor előfordult, legkevésbé sem vagyok könnyű eset, ha problémákkal kerülök szembe. Teljesen felesleges ettől szebb, és találóbb kifejezést keresni, mert valóban, mindent erre a frappáns zsebfilozófiára vezethetünk vissza, talán már az őskorszaktól. Nekik is fájt az élet, ha nem sikerült elég mamutot ledöfni, enni adni a gyerekeknek, vagy meghódítani az áhitott ősnőt. És ebben a gondolatban egy fél körömhegynyi irónia sincs.*
Ha nem jön össze annyi öröm, és annyi meghitt pillanat, amennyit szeretnénk, és amennyire szükségünk van, igen, valóban tud fájni az élet. Szenved a test, ég a lélek (még nem a pokolban, akkor már röhögnénk nagyokat!) és sajog a szív. Mégsem kell keseregni, mert a világ ettől még nem dől össze.
A minap beszéltem O.-val, aki megkérdezte, hogy érzem most magam, és pötyögtetem –e még a Noir’s Thoughts-t. Ő izomból nem olvassa, szarik rá, de meg tudom érteni. Előfordul, hogy Noir se ovassa vissza szivesen a thoughtjait.
Prímán, feleltem. Legelőször elmondtam, hogy volt majdnem két, tökéletesen üres napom szünni nem akaró grafomániám kezdete óta, ami jó jel, de utána rögtön rátértem arra a monológra, amit ilyenkor Rodolfóként kapok elő a farzsebből. A különbség csak annyi volt, hogy szövegelésembe ezúttal új, eddig sohasem hallott mondatok, gondolatok és érzések vegyültek, melyek olyannyira őszintének és ijesztően valódinak hatottak, hogy miután befejeztük a beszélgetést, átértékeltem az eddigi összes gondolatom és véleményem emberekről, élethelyzetekről, és az általam kategórikusan kimondott ítéletekről. Az ijesztő itt korántsem azt jelenti, hogy esetleg lesűlyedtem volna olyan sötét, rémségekkel teli mélységekbe, amikbe eddig még soha, hanem éppen ellenkezőleg.
„Fent vagyok, levegőért kapkodok, határtalan kékség vesz körül, minden oldalról vakító napfénnyel és mosolygó arcokkal.”
A jótól is meg tudsz ijedni, pláne akkor, ha hirtelen felismered, réges régen jelen van az életedben. Ha úgy érzed, csak valami veszettül közhelyes és rózsaszín módon tudod ezt kifejezni, hát csináld úgy. Ha akad is pár naiv és naiva, akik kiröhögnek majd, szard le őket. Ők úgysem értik majd meg, akármit is próbálsz elmondani vagy megosztani. Mi már régóta sajnáljuk őket, mert az ideáljaik (akik legtöbbször saját maguk, de ebben az esetben általuk rongyosra idézett és istenített írókra, esetleg morfinista álművészekre gondolok) eszmefuttatásai messze túlmutatnak felfogóképességükön, és minekután a nyöszörgés és az ágyonnyúlós-elmélkedés nagy divat, és a divatot bizony, követni kell, lenéznek és kinevetnek bárkit, aki szeretne valamit a maga módján elmondani.
Egyik barátom szerint néhány postban nagyon csöpögök.
Ez így igaz, de kérlek hidd el, erre olykor szükség van!
Sötéten, szúrkálódva, urambocsá’ gonoszul a jót nem tudod kifejezni. Ha mégis, akkor művész vagy. Törekedni lehet rá, próbálkozni meglehet vele, de baromi nehéz. A jó dolgokról pedig lehet írni, és kell is, minél többet, minél tisztábban, minél szebben... sokak szerint kizárólag erről kéne. Ugyanezek az emberek állítják azt is, hogy filmeket is kizárólag örömteli, boldog pillanatokról és megindító érzelmeskedésről lenne szabad forgatni, mi mégis jobban élvezzük a sötét, nyirkos, kegyetlen és félelmetes képeket filmen és könyvekben is, általában arra hivatkozva, hogy az a reális.
Igen, ez is realitás. Időnként jó belenézni a sikátorba, de ott élni azért senki sem szeretne.
Világéletemben cinikus, és túlságosan is kritikus ember voltam, amiért az utóbbi időben kaptam hideget, meleget, sőt még olyat is, hogy pont ez a jó bennem. Self-centered with a well-performed attitude. Hát ja, lehet... Az irónia a véremben van, de NEM törekedem (csak és kizárólag) erre az írásban, mert azt még bizony gyakorolni kéne. Nem vagyok író, nem képzelődöm ilyesmiről, mert nem írok jól. Blogot írok, ami blogíróvá tesz. Ennyi, és nem több.
Kérlek nézzétek el, ha néha kitekintgetek a cukormázas, elcsöppenős oldalra, de ez csak azért van, mert most úgy érzem tényleg minden rendben. És erről kell írni. Ha valakivel annyi rossz, szomorú és baljós dolog történik i d e g e s í t ő e n hosszú időn át, mint néhányunkkal, akkor írni kell a megváltó jóról, arról a szépséges ígéretről, amibe mostmár lesz, ami lesz, befektetsz mindent, amid maradt, eladod a lelked, és kipróbálod mindazt, amit mindig is szerettél volna, önfeledten, nem törődve semmilyen következménnyel. Többféleképpen is megvalósíthatod önmagad, és kiélheted „elfojott vágyaid”. Akár úgy is, ha nem nézel szét a zebrán, kirúgod a kislány kezéből a fagylaltot, nem adod át a helyed, visszapofázol a tanárodnak, aki megvág, lelövöd a dj-t, vagy a füstöt belefújod egy okoska arcába.
Nincsenek ilyen szélsőséges terveid? Akkor tedd azt amit én: keress és találj egy olyan kincset, mint amilyet nekem sikerült, vigyázz rá, próbálj neki minél több szépet, jót, igazat és értékeset adni.
Ha pedig akkora szerencse érne, mint engem, minderre csak később lesz lehetőséged.
Ő meg fog előzni.
Írja Z., de gyorsan hozzáteszi, hogy ez csak a kiképzés része, és nagyon nagyon szeret... Drága, igazándiból ezzel mindent elmondtál, és aláhúztál... Valóban létezik egy kiképzés, ami tarthat rövid ideig, de húzódhat zavaróan sokáig is... Tudom, hogy nem fog, de azért még legyél szkeptikus. Life is a bitch, and I can be a nutcase.
Fáj az élet, mi? – kérdezte N. sokszor, amikor panaszkodni hallott. Elég sokszor előfordult, legkevésbé sem vagyok könnyű eset, ha problémákkal kerülök szembe. Teljesen felesleges ettől szebb, és találóbb kifejezést keresni, mert valóban, mindent erre a frappáns zsebfilozófiára vezethetünk vissza, talán már az őskorszaktól. Nekik is fájt az élet, ha nem sikerült elég mamutot ledöfni, enni adni a gyerekeknek, vagy meghódítani az áhitott ősnőt. És ebben a gondolatban egy fél körömhegynyi irónia sincs.*
Ha nem jön össze annyi öröm, és annyi meghitt pillanat, amennyit szeretnénk, és amennyire szükségünk van, igen, valóban tud fájni az élet. Szenved a test, ég a lélek (még nem a pokolban, akkor már röhögnénk nagyokat!) és sajog a szív. Mégsem kell keseregni, mert a világ ettől még nem dől össze.
A minap beszéltem O.-val, aki megkérdezte, hogy érzem most magam, és pötyögtetem –e még a Noir’s Thoughts-t. Ő izomból nem olvassa, szarik rá, de meg tudom érteni. Előfordul, hogy Noir se ovassa vissza szivesen a thoughtjait.
Prímán, feleltem. Legelőször elmondtam, hogy volt majdnem két, tökéletesen üres napom szünni nem akaró grafomániám kezdete óta, ami jó jel, de utána rögtön rátértem arra a monológra, amit ilyenkor Rodolfóként kapok elő a farzsebből. A különbség csak annyi volt, hogy szövegelésembe ezúttal új, eddig sohasem hallott mondatok, gondolatok és érzések vegyültek, melyek olyannyira őszintének és ijesztően valódinak hatottak, hogy miután befejeztük a beszélgetést, átértékeltem az eddigi összes gondolatom és véleményem emberekről, élethelyzetekről, és az általam kategórikusan kimondott ítéletekről. Az ijesztő itt korántsem azt jelenti, hogy esetleg lesűlyedtem volna olyan sötét, rémségekkel teli mélységekbe, amikbe eddig még soha, hanem éppen ellenkezőleg.
„Fent vagyok, levegőért kapkodok, határtalan kékség vesz körül, minden oldalról vakító napfénnyel és mosolygó arcokkal.”
A jótól is meg tudsz ijedni, pláne akkor, ha hirtelen felismered, réges régen jelen van az életedben. Ha úgy érzed, csak valami veszettül közhelyes és rózsaszín módon tudod ezt kifejezni, hát csináld úgy. Ha akad is pár naiv és naiva, akik kiröhögnek majd, szard le őket. Ők úgysem értik majd meg, akármit is próbálsz elmondani vagy megosztani. Mi már régóta sajnáljuk őket, mert az ideáljaik (akik legtöbbször saját maguk, de ebben az esetben általuk rongyosra idézett és istenített írókra, esetleg morfinista álművészekre gondolok) eszmefuttatásai messze túlmutatnak felfogóképességükön, és minekután a nyöszörgés és az ágyonnyúlós-elmélkedés nagy divat, és a divatot bizony, követni kell, lenéznek és kinevetnek bárkit, aki szeretne valamit a maga módján elmondani.
Egyik barátom szerint néhány postban nagyon csöpögök.
Ez így igaz, de kérlek hidd el, erre olykor szükség van!
Sötéten, szúrkálódva, urambocsá’ gonoszul a jót nem tudod kifejezni. Ha mégis, akkor művész vagy. Törekedni lehet rá, próbálkozni meglehet vele, de baromi nehéz. A jó dolgokról pedig lehet írni, és kell is, minél többet, minél tisztábban, minél szebben... sokak szerint kizárólag erről kéne. Ugyanezek az emberek állítják azt is, hogy filmeket is kizárólag örömteli, boldog pillanatokról és megindító érzelmeskedésről lenne szabad forgatni, mi mégis jobban élvezzük a sötét, nyirkos, kegyetlen és félelmetes képeket filmen és könyvekben is, általában arra hivatkozva, hogy az a reális.
Igen, ez is realitás. Időnként jó belenézni a sikátorba, de ott élni azért senki sem szeretne.
Világéletemben cinikus, és túlságosan is kritikus ember voltam, amiért az utóbbi időben kaptam hideget, meleget, sőt még olyat is, hogy pont ez a jó bennem. Self-centered with a well-performed attitude. Hát ja, lehet... Az irónia a véremben van, de NEM törekedem (csak és kizárólag) erre az írásban, mert azt még bizony gyakorolni kéne. Nem vagyok író, nem képzelődöm ilyesmiről, mert nem írok jól. Blogot írok, ami blogíróvá tesz. Ennyi, és nem több.
Kérlek nézzétek el, ha néha kitekintgetek a cukormázas, elcsöppenős oldalra, de ez csak azért van, mert most úgy érzem tényleg minden rendben. És erről kell írni. Ha valakivel annyi rossz, szomorú és baljós dolog történik i d e g e s í t ő e n hosszú időn át, mint néhányunkkal, akkor írni kell a megváltó jóról, arról a szépséges ígéretről, amibe mostmár lesz, ami lesz, befektetsz mindent, amid maradt, eladod a lelked, és kipróbálod mindazt, amit mindig is szerettél volna, önfeledten, nem törődve semmilyen következménnyel. Többféleképpen is megvalósíthatod önmagad, és kiélheted „elfojott vágyaid”. Akár úgy is, ha nem nézel szét a zebrán, kirúgod a kislány kezéből a fagylaltot, nem adod át a helyed, visszapofázol a tanárodnak, aki megvág, lelövöd a dj-t, vagy a füstöt belefújod egy okoska arcába.
Nincsenek ilyen szélsőséges terveid? Akkor tedd azt amit én: keress és találj egy olyan kincset, mint amilyet nekem sikerült, vigyázz rá, próbálj neki minél több szépet, jót, igazat és értékeset adni.
Ha pedig akkora szerencse érne, mint engem, minderre csak később lesz lehetőséged.
Ő meg fog előzni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése