A reggeli rutin koffein-terápia után - tej, két szüsszi, kavar, klikk, mélyen leszív, lassan kifúj - elindultam ügyeimet intézni nagykabátban és Departed soundtrackkel a fülemben. Amint kiléptem, konstatálltam, hogy megint zergebaszó hideg van.
Őrület, hogy milyen sebességgel halad már minden Szabadkán is, millió új üzlet van, csupa olyan ruhabutik, és ásszeszoár ShoPP, amiben csak a jóisten tudja, ki vásárolgat, mert ezekbe embert még nem láttam bemenni. Bizonyos viszont, hogy valakinek nagyon is megéri ezeket fenntartani, ha a tulajdonosnak nem is, az üzlethelység kiadójának annál inkább. Olvastam, hogy Szabadka központjában olyan bérleti díjakat kérnek havonta, amennyiért lehet, még Monte Carloban is üzletet nyithatnál. Hogy csak egy példát említsek, a Centar és a Memento (vagy Momento?) nevű kocsma melletti saroképületben, ahol a Dragstor van (volt?) kereken tízezer eurót kérnek egy hónapra, és ez még nem is a legtöbb a környéken.
Ez a pénz javarészt természetesen zemuni klánok kávéjára, illetve szimpatikus belgrádi üzletemberek benzinköltségére megy el, de szerintem ezt már firtatni sem érdemes, kurvára lejárt lemez.
Miután a suliban lehallgattam két órát, és Irénke végre közölte velem, hogy a szerb vizsga pénteken tíz órakor lesz, hazaindultam. Először szellemi párbajba, majd később anyázós veszekedésbe keveredtem egy tahó nővel az egyik trafikban, aki pirosomból egy barnával kevesebbet adott vissza. Győztem, és miután a hülye picsa belátta, hogy igazam volt, dühösen elhúzta a tolóablakot, felállt, és egy pillanat alatt eltünt a hátsó ajtón át. Mindezt olyan gyorsan és váratlanul, hogy leesett az állam... A kommunizmusban bizonyára megtanulta, hogyan kell gyorsan felszívódni, amikor pártfőnökök íróasztala alatt szájával túlórázott, és kopogtak az ajtón.
Végigsétáltam a kafíćos utcán, évek óta nem látott ismerősökkel pusziszkodva és kezelgetve, később pedig a gimi mellett baktatva még egy Radovanozást is beiktattam. Leültem az egyik üres asztalhoz, és miközben az egyik előző postomban emlegetett komcsi képeket bámultam a múlt keserű igazságain és tanulságain merengve, bedörrentettem egy sa mesom i jedan jogurtot.
Gyerekként is nagy volt a fantáziám, és már akkor gyanítottam, hogy Radovan öccsének viszonya lehet Radovan feleségével. Túlságosan feltűnő volt pár gyengéd megnyilvánulás... Kedves egymásramosolygás, amikor egyszerre nyúltak a szögmérő-alakú burekvágó késért, felröhhintések egy-egy leesett apró utáni hajolgatásnál, finom, alig észrevehető érintések a tálcák közös leemelésénél... Többször elképzeltem, ahogy ezek ketten hátul az Unchained Melody dallamára tésztát gyúrnak, mint Demi Moore és Swayze a Ghost-ban, miközben a mit sem sejtő Radovan az udvarban fényesíti öccse Opel Vectráját. Ami igaz az igaz, Radovan testvére valóban alfa hímnek számít bátyjához képest. Nembaj, családban marad.
Most is ezen járt az agyam, és somolyogtam nagyokat, amikor a feleség nagy hanggal baszarintotta le a két testvért, mert azok megint az udvaron lévő kis nyári konyhában pálinkáztak, déli tizenkét órakor.
Délben végre érezni lehetett a nap egészen langyos melegét, és örömömben, hogy egyre közelebb a hétvége, és a Mustangozás is esedékes valamikor, szőkefürtös kisangyalos ugrándozós hangulatban érkeztem haza, erőt gyűjtve egy újabb, civakodással teli délutánhoz.
Őrület, hogy milyen sebességgel halad már minden Szabadkán is, millió új üzlet van, csupa olyan ruhabutik, és ásszeszoár ShoPP, amiben csak a jóisten tudja, ki vásárolgat, mert ezekbe embert még nem láttam bemenni. Bizonyos viszont, hogy valakinek nagyon is megéri ezeket fenntartani, ha a tulajdonosnak nem is, az üzlethelység kiadójának annál inkább. Olvastam, hogy Szabadka központjában olyan bérleti díjakat kérnek havonta, amennyiért lehet, még Monte Carloban is üzletet nyithatnál. Hogy csak egy példát említsek, a Centar és a Memento (vagy Momento?) nevű kocsma melletti saroképületben, ahol a Dragstor van (volt?) kereken tízezer eurót kérnek egy hónapra, és ez még nem is a legtöbb a környéken.
Ez a pénz javarészt természetesen zemuni klánok kávéjára, illetve szimpatikus belgrádi üzletemberek benzinköltségére megy el, de szerintem ezt már firtatni sem érdemes, kurvára lejárt lemez.
Miután a suliban lehallgattam két órát, és Irénke végre közölte velem, hogy a szerb vizsga pénteken tíz órakor lesz, hazaindultam. Először szellemi párbajba, majd később anyázós veszekedésbe keveredtem egy tahó nővel az egyik trafikban, aki pirosomból egy barnával kevesebbet adott vissza. Győztem, és miután a hülye picsa belátta, hogy igazam volt, dühösen elhúzta a tolóablakot, felállt, és egy pillanat alatt eltünt a hátsó ajtón át. Mindezt olyan gyorsan és váratlanul, hogy leesett az állam... A kommunizmusban bizonyára megtanulta, hogyan kell gyorsan felszívódni, amikor pártfőnökök íróasztala alatt szájával túlórázott, és kopogtak az ajtón.
Végigsétáltam a kafíćos utcán, évek óta nem látott ismerősökkel pusziszkodva és kezelgetve, később pedig a gimi mellett baktatva még egy Radovanozást is beiktattam. Leültem az egyik üres asztalhoz, és miközben az egyik előző postomban emlegetett komcsi képeket bámultam a múlt keserű igazságain és tanulságain merengve, bedörrentettem egy sa mesom i jedan jogurtot.
Gyerekként is nagy volt a fantáziám, és már akkor gyanítottam, hogy Radovan öccsének viszonya lehet Radovan feleségével. Túlságosan feltűnő volt pár gyengéd megnyilvánulás... Kedves egymásramosolygás, amikor egyszerre nyúltak a szögmérő-alakú burekvágó késért, felröhhintések egy-egy leesett apró utáni hajolgatásnál, finom, alig észrevehető érintések a tálcák közös leemelésénél... Többször elképzeltem, ahogy ezek ketten hátul az Unchained Melody dallamára tésztát gyúrnak, mint Demi Moore és Swayze a Ghost-ban, miközben a mit sem sejtő Radovan az udvarban fényesíti öccse Opel Vectráját. Ami igaz az igaz, Radovan testvére valóban alfa hímnek számít bátyjához képest. Nembaj, családban marad.
Most is ezen járt az agyam, és somolyogtam nagyokat, amikor a feleség nagy hanggal baszarintotta le a két testvért, mert azok megint az udvaron lévő kis nyári konyhában pálinkáztak, déli tizenkét órakor.
Délben végre érezni lehetett a nap egészen langyos melegét, és örömömben, hogy egyre közelebb a hétvége, és a Mustangozás is esedékes valamikor, szőkefürtös kisangyalos ugrándozós hangulatban érkeztem haza, erőt gyűjtve egy újabb, civakodással teli délutánhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése