Ülök az íróasztalomnál, és szerb különbözeti vizsgára készülök.
Irénke (?) már felírta a nevem egy vizsgabejelentőre múlt hétfőn, és azóta olyan szövegeket, felosztásokat és nyelvtani meghatározásokat olvasgatok, amilyenekhez idestova hat éve nem volt közöm. Összehasonlítva egy Phonology and Morphology vizsgával azért nem túl nagy szám.
Átnéztem és bemagoltam már szinte mindent, ami e csodálatos és egzotikus nyelv alapszintű nyelvtanához hozzátartozik, így már csak ismételek.
Vagyis csak ismételgetnék, mert emberek, hozzájuk rendelt betűk, élethelyzetek és beszélgetések járnak az eszemben, azaz igazából a blogom. Meg persze a kérdés, miért most, és miért nem előbb?
O. állandóan azt kérdezgeti, mi a francnak írok egyáltalán, kit érdekel, és ki fogja elolvasni?
Általában azt a választ kapja, hogy önterápiából. Ilyenkor kinevet, és elmondja az ő elméletét, miszerint színtiszta exhibicionizmusból, és valójában azért, mert el vagyok szááááva magamtól.
Ezeket a vádakat kategórikusan vissza szoktam utasítani. Erre még rendszerint azt is a fejemhez vágja, hogy ez is egy olyan dolog, amiből tisztán látszik, hogy rossz irányba változtam. Szerinte mostanában lehetetlen normálisan beszélgetni velem, és a nyílt szinen küldök el a ’csába mindenkit és szólok be ártatlan bámészkodóknak. Ezzel annyira nem lő mellé, de most sincs száz-százalékban igaza... Az tény, hogy a számomra kevésbé szimpatikus arcok, akik amúgy valószínűleg tökjó fejek, joggingolnak, viccesek, szeretik a metált és a fekvehányást, vagy már eleve beszólnak, ne kapjanak tőlem hideget meg meleget. Ezért meg O. egyenesen rohadéknak nevez, egy nagypofájú, cinikus, önelégült méregzsáknak. Pedig tényleg nem vagyok az, sőt O. megnyilatkozásáig egyenesen a béke és nyugalom szobrának tartottam magam... Kedves is vagyok, meg bájos is, meg érdeklődő is és meglehet velem beszélni mindent. De tényleg!
Pár óra vitatkozás után O. rendszerint újra a bloggal jön elő, és azt hajtogatja, hogy szerinte akkor sem kéne ilyesmire pocsékolnom az időmet, keresnék inkább pénzt valamilyen gyorstalpalón elvégezhető szakmával, vagy gyúrnék rá ezerrel a tanulásra, hogy még ezt a maradék egy-másfél évet a lehető legfájdalommentesebben elvégezzem...
Egyik dolog sem hülyeség, viszont annyira mégsem vonzzanak a lehetőségek. El lettem én ahhoz kényeztetve, meg kevés is az időm arra, hogy valami épeszű dolgot hozzak létre a két kezemmel, ha van egy számítógépem, amivel értéktelen szellemi szemetet gyárthatok ingyen.
No de elég is ebből, megyek inkább göndör fekete fürtökért.
Te pedig O, elmehetsz a picsába.
Irénke (?) már felírta a nevem egy vizsgabejelentőre múlt hétfőn, és azóta olyan szövegeket, felosztásokat és nyelvtani meghatározásokat olvasgatok, amilyenekhez idestova hat éve nem volt közöm. Összehasonlítva egy Phonology and Morphology vizsgával azért nem túl nagy szám.
Átnéztem és bemagoltam már szinte mindent, ami e csodálatos és egzotikus nyelv alapszintű nyelvtanához hozzátartozik, így már csak ismételek.
Vagyis csak ismételgetnék, mert emberek, hozzájuk rendelt betűk, élethelyzetek és beszélgetések járnak az eszemben, azaz igazából a blogom. Meg persze a kérdés, miért most, és miért nem előbb?
O. állandóan azt kérdezgeti, mi a francnak írok egyáltalán, kit érdekel, és ki fogja elolvasni?
Általában azt a választ kapja, hogy önterápiából. Ilyenkor kinevet, és elmondja az ő elméletét, miszerint színtiszta exhibicionizmusból, és valójában azért, mert el vagyok szááááva magamtól.
Ezeket a vádakat kategórikusan vissza szoktam utasítani. Erre még rendszerint azt is a fejemhez vágja, hogy ez is egy olyan dolog, amiből tisztán látszik, hogy rossz irányba változtam. Szerinte mostanában lehetetlen normálisan beszélgetni velem, és a nyílt szinen küldök el a ’csába mindenkit és szólok be ártatlan bámészkodóknak. Ezzel annyira nem lő mellé, de most sincs száz-százalékban igaza... Az tény, hogy a számomra kevésbé szimpatikus arcok, akik amúgy valószínűleg tökjó fejek, joggingolnak, viccesek, szeretik a metált és a fekvehányást, vagy már eleve beszólnak, ne kapjanak tőlem hideget meg meleget. Ezért meg O. egyenesen rohadéknak nevez, egy nagypofájú, cinikus, önelégült méregzsáknak. Pedig tényleg nem vagyok az, sőt O. megnyilatkozásáig egyenesen a béke és nyugalom szobrának tartottam magam... Kedves is vagyok, meg bájos is, meg érdeklődő is és meglehet velem beszélni mindent. De tényleg!
Pár óra vitatkozás után O. rendszerint újra a bloggal jön elő, és azt hajtogatja, hogy szerinte akkor sem kéne ilyesmire pocsékolnom az időmet, keresnék inkább pénzt valamilyen gyorstalpalón elvégezhető szakmával, vagy gyúrnék rá ezerrel a tanulásra, hogy még ezt a maradék egy-másfél évet a lehető legfájdalommentesebben elvégezzem...
Egyik dolog sem hülyeség, viszont annyira mégsem vonzzanak a lehetőségek. El lettem én ahhoz kényeztetve, meg kevés is az időm arra, hogy valami épeszű dolgot hozzak létre a két kezemmel, ha van egy számítógépem, amivel értéktelen szellemi szemetet gyárthatok ingyen.
No de elég is ebből, megyek inkább göndör fekete fürtökért.
Te pedig O, elmehetsz a picsába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése