O.-nak tiszta piszok a kabátja, és amikor leülünk a Negyedikgimiben, észreveszi, hogy a cipőjének kemény, fából készült sarkát is sikerült csúnyán betörni. Szentségel, káromkodik, jóistent szid veszettül, de utólag már tökmindegy, jól beleszaladtunk a dologba.
Én egész simán megúsztam, csak a térdemet horzsoltam le kissé, illetve a mappám lett tiszta sár. Ismerős pincérnő segit rajtunk, egy majdnem törölköző-nagyságú rongyot kapunk, amivel valamennyire rendbeszedjük magunkat.
Kávét? Hogyne! Sok tej, két szüszi.
Amíg a pincérnő vissza nem tér, némán meredünk egymásra az asztal felett. Pár perccel később már teljesen kúl vagyok, finom mozdulatokkal kevergetem éltető kávémat, amikor O. hirtelen kirobban:
- Az a faszfej még integetett is, láttad? Még neki állt feljebb! – dühöng, és akkora vehemenciával gyújt rá a zippojával, hogy a kattanásra a két asztallal odébb öregedő desperate housewifeok is felkapják a fejüket.
- Hát ez tényleg óriási seggfej volt, simán elcsaphatott volna... milyen kocsi volt ez egyáltalán? Te láttad?
Nem válaszol, inkább körbenéz, majd a zsebébe nyúl, és a mobilját az asztalra rakja. Zenét nem kapcsoltak be jó ideje, ezért a vendégek pusmogása hallatszik csupán, amitől a Negyedikgimi emeleti része leginkább egy kínai piacra kezd hasonlítani.
O.-t, nézem, és tudom, hogy ugyanez jár a fejében. Mered maga elé, majd a következő pillanatban felragyog az arca és rám néz.
Óriási dolog jutott eszébe.
- Megúsztuk... – pimaszul és tenyérbemászóan vigyorog rám, és, hogy hirtelen támadt gúnyos gondolatait valahogy kimutassa, két testes füstkarikát ereget a fejem fölé.
Nevetni kezd, ami mélyről jövő köhögésbe csap át, de gyorsan rendbeszedi magát, és tovább méreget.
- Szerintem kezdesz megőrülni... – sziszegi felém.
- Nem őrültem meg – vonom meg a vállam, és mosolygok O.-ra – de úgy gondolom, itt a vége. Nem akarlak többé látni, és írni sem szeretnék rólad ezentúl. Szerintem már így is eléggé nyilvánvaló, hogy én te vagyok.... vagyishogy én magam vagyok O.
- Nem egészen... húsz százalékban különbözünk egymástól alapvető dolgokban, fiú. Én vagyok a jobbik feled, és ezzel te is tisztában vagy. A földön állok, és képviselem a saját tulajdonságaidon túl mindazt, ami belőled hiányzik.
- Eddig sem értettem, hogy miért vagy a közelemben, O.
- Hogyhogy nem értetted? Azért, hogy példa legyen előtted, te szerencsétlen... Én realista vagyok, nem fantáziálok és foglalkozom hülyeségekkel! Vannak céljaim, dolgozom amennyit kell, autót hajtok, korán kelek, nem lustálkodom, rendszeresen fogorvoshoz járok és még azt az istenverte vécé-ülőkét is lehajtom magam után! Csakhogy a leglényegesebb különbségeket említsem. Akár még azt is mondhatnám, hogy én vagyok a tökéletes Bras!
- Nem vagy tökéletes, legfeljebb a javított változat. Viszont ennek ellenére nincs rád tovább szükségem. Szívódj fel, soha többé nem akarlak látni. Ez volt a legutolsó kávénk együtt.
- Miért csinálod ezt? Az életed krízishelyzeteiben nem voltam ott, és adtam mindig tanácsot, húztalak ki a szarból és mondtam meg, mit tegyél? Az megint más, hogy a legritkább esetben fogadtad meg, amit mondtam. Viszont az én lelkiismeretem tiszta. Olyasmi voltam, amit az angolok asszem úgy hívnak, the voice of sanity.
- Köszönöm, de a továbbiakban erre már nincs szükség. Ne legyél te minden jónak megmondhatója többé.
- Te tudod... de elkárhozol nélkülem, ebben biztos lehetsz.
- Jaj Istenem, ne legyél már ennyire teátrális! Ha ez a sorsom, akkor elkárhozom. Te különben sem létezel, szóval teljesen mindegy. Persze sokan szerették volna, hogy Te létezz, és én magam tünjek el.
- Na ide figyelj! azok a dolgok, amiket én képviselek, tehát az a csupa jó és tökéletes tulajdonság, ami hiányzik belőled, neked sem került volna sokba elérni. Ezek nem nehéz dolgok, csak egy kis odafigyelés kérdése. Ezzel nem megváltoznod kell, mert te is jól tudod, hogy az lehetetlen.
Én pontosan tudom, hogy nem lehet megváltoztatni senkit, ezért is vagyok jelen az életedben. Azért, hogy legalább néhány helyzetben tanácsot tudjak adni, de ha önfejű vagy, akkor a jóisten sem segít majd rajtad.
- Már látom, hogy sohasem fogok megszabadulni tőled.
- Azért mondod ezt, mert fáj látni magad sikeresen. De dugd csak a fejed a homokba, és tedd azt, amit jónak találsz. Tudod mit? Most eltünök egy ideig, lássuk boldogulsz –e nélkülem. Szerintem nem fogsz, de abban biztos vagyok, hogy a többieknek azt fogod mondani, sohasem voltál jobban.
- Meglátjuk.
O. veszi a kabátját, beletúr sűrű hajába, elteszi létfontosságú tárgyait, majd a lépcsőfordulóban Columbosan megáll és megfordul.
- Amikor megcsináltad azt az eszeveszett hülyeséget három éve, emlékszel mit mondtam? Az igéretekről és a megváltozásról. Azóta hazudoztál még magadnak, igaz?
- Előfordult, hogy erőltettem a témát. Mármint a tanácsod ellenére. Másnak viszont nem hazudtam soha.
- Látod ez az... Nembaj, szép lassan magadtól is rájössz. Vigyázz magadra, és jó legyél.
- O.! Azért annyira ne legyél büszke magadra, nem vagy te kibaszott Tyler Durden!
- Jaj, te meg a filmjeid... de ma már elég tanácsot adtam. Ha a helyzeted súlyossá válik, biztos megjelenek. De tuti, hogy minden rendben lesz, igaz?
- Menj már a francba.
Én egész simán megúsztam, csak a térdemet horzsoltam le kissé, illetve a mappám lett tiszta sár. Ismerős pincérnő segit rajtunk, egy majdnem törölköző-nagyságú rongyot kapunk, amivel valamennyire rendbeszedjük magunkat.
Kávét? Hogyne! Sok tej, két szüszi.
Amíg a pincérnő vissza nem tér, némán meredünk egymásra az asztal felett. Pár perccel később már teljesen kúl vagyok, finom mozdulatokkal kevergetem éltető kávémat, amikor O. hirtelen kirobban:
- Az a faszfej még integetett is, láttad? Még neki állt feljebb! – dühöng, és akkora vehemenciával gyújt rá a zippojával, hogy a kattanásra a két asztallal odébb öregedő desperate housewifeok is felkapják a fejüket.
- Hát ez tényleg óriási seggfej volt, simán elcsaphatott volna... milyen kocsi volt ez egyáltalán? Te láttad?
Nem válaszol, inkább körbenéz, majd a zsebébe nyúl, és a mobilját az asztalra rakja. Zenét nem kapcsoltak be jó ideje, ezért a vendégek pusmogása hallatszik csupán, amitől a Negyedikgimi emeleti része leginkább egy kínai piacra kezd hasonlítani.
O.-t, nézem, és tudom, hogy ugyanez jár a fejében. Mered maga elé, majd a következő pillanatban felragyog az arca és rám néz.
Óriási dolog jutott eszébe.
- Megúsztuk... – pimaszul és tenyérbemászóan vigyorog rám, és, hogy hirtelen támadt gúnyos gondolatait valahogy kimutassa, két testes füstkarikát ereget a fejem fölé.
Nevetni kezd, ami mélyről jövő köhögésbe csap át, de gyorsan rendbeszedi magát, és tovább méreget.
- Szerintem kezdesz megőrülni... – sziszegi felém.
- Nem őrültem meg – vonom meg a vállam, és mosolygok O.-ra – de úgy gondolom, itt a vége. Nem akarlak többé látni, és írni sem szeretnék rólad ezentúl. Szerintem már így is eléggé nyilvánvaló, hogy én te vagyok.... vagyishogy én magam vagyok O.
- Nem egészen... húsz százalékban különbözünk egymástól alapvető dolgokban, fiú. Én vagyok a jobbik feled, és ezzel te is tisztában vagy. A földön állok, és képviselem a saját tulajdonságaidon túl mindazt, ami belőled hiányzik.
- Eddig sem értettem, hogy miért vagy a közelemben, O.
- Hogyhogy nem értetted? Azért, hogy példa legyen előtted, te szerencsétlen... Én realista vagyok, nem fantáziálok és foglalkozom hülyeségekkel! Vannak céljaim, dolgozom amennyit kell, autót hajtok, korán kelek, nem lustálkodom, rendszeresen fogorvoshoz járok és még azt az istenverte vécé-ülőkét is lehajtom magam után! Csakhogy a leglényegesebb különbségeket említsem. Akár még azt is mondhatnám, hogy én vagyok a tökéletes Bras!
- Nem vagy tökéletes, legfeljebb a javított változat. Viszont ennek ellenére nincs rád tovább szükségem. Szívódj fel, soha többé nem akarlak látni. Ez volt a legutolsó kávénk együtt.
- Miért csinálod ezt? Az életed krízishelyzeteiben nem voltam ott, és adtam mindig tanácsot, húztalak ki a szarból és mondtam meg, mit tegyél? Az megint más, hogy a legritkább esetben fogadtad meg, amit mondtam. Viszont az én lelkiismeretem tiszta. Olyasmi voltam, amit az angolok asszem úgy hívnak, the voice of sanity.
- Köszönöm, de a továbbiakban erre már nincs szükség. Ne legyél te minden jónak megmondhatója többé.
- Te tudod... de elkárhozol nélkülem, ebben biztos lehetsz.
- Jaj Istenem, ne legyél már ennyire teátrális! Ha ez a sorsom, akkor elkárhozom. Te különben sem létezel, szóval teljesen mindegy. Persze sokan szerették volna, hogy Te létezz, és én magam tünjek el.
- Na ide figyelj! azok a dolgok, amiket én képviselek, tehát az a csupa jó és tökéletes tulajdonság, ami hiányzik belőled, neked sem került volna sokba elérni. Ezek nem nehéz dolgok, csak egy kis odafigyelés kérdése. Ezzel nem megváltoznod kell, mert te is jól tudod, hogy az lehetetlen.
Én pontosan tudom, hogy nem lehet megváltoztatni senkit, ezért is vagyok jelen az életedben. Azért, hogy legalább néhány helyzetben tanácsot tudjak adni, de ha önfejű vagy, akkor a jóisten sem segít majd rajtad.
- Már látom, hogy sohasem fogok megszabadulni tőled.
- Azért mondod ezt, mert fáj látni magad sikeresen. De dugd csak a fejed a homokba, és tedd azt, amit jónak találsz. Tudod mit? Most eltünök egy ideig, lássuk boldogulsz –e nélkülem. Szerintem nem fogsz, de abban biztos vagyok, hogy a többieknek azt fogod mondani, sohasem voltál jobban.
- Meglátjuk.
O. veszi a kabátját, beletúr sűrű hajába, elteszi létfontosságú tárgyait, majd a lépcsőfordulóban Columbosan megáll és megfordul.
- Amikor megcsináltad azt az eszeveszett hülyeséget három éve, emlékszel mit mondtam? Az igéretekről és a megváltozásról. Azóta hazudoztál még magadnak, igaz?
- Előfordult, hogy erőltettem a témát. Mármint a tanácsod ellenére. Másnak viszont nem hazudtam soha.
- Látod ez az... Nembaj, szép lassan magadtól is rájössz. Vigyázz magadra, és jó legyél.
- O.! Azért annyira ne legyél büszke magadra, nem vagy te kibaszott Tyler Durden!
- Jaj, te meg a filmjeid... de ma már elég tanácsot adtam. Ha a helyzeted súlyossá válik, biztos megjelenek. De tuti, hogy minden rendben lesz, igaz?
- Menj már a francba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése