Egész nagy volt a szünet, de ez most kivételesen nem a lustaságomnak tudható be, inkább annak, hogy egész ideáig offline voltam. Most végre van adsl, aminek nagyon örülök, mert most először érzem úgy, hogy kevesebbet fogok káromkodni az egy-egy webodalra való várakozás közben, így szókincsem és lelki állapotom folyamatos javulásnak indul majd. Remélem.
Amúgy tényleg nem rossz a speed, jól nyomja lefelé a détát.
Hű... hol is kezdjem. Elég sok minden történt ebben a pár napban, és talán nem is fogom ezeket mind egy postba sűríteni. Hogy csak a mai napomat említsem, láttam egy faszájos ürgebőrbe kötött jegyzetfüzetet egy régiségkereskedésben, és azonnal szerelmes lettem belé. Sajna nem volt nálam elég pénz rá, de holnap tuti, hogy visszamegyek érte. Később a központban összefutottam M.-el és barátnőjével. Ekkor konstatáltam, hogy annyira hideg van, és nekem olyannyira lefagyott az arcom, hogy ha valaki behúzott volna egyet, meg sem érzem, vagy a másik lehetőség, hogy egyszerűen összetörik. A hidegben pofázmányod elgémberedése addig nem tűnik fel, amig nem kell több összefüggő mondatot elgagyognod egymás után. M.-ékkel beszélgetve kicsit úgy éreztem magam, mint az agyvérzése után maradandó beszédproblémákkal küzdő beteg.
A múlt hét közepétől, miután O.-val szakítottam, egyre többet kezdtem a városban császkálni, és órák után kerülőutakon baktatni hazafelé. Igy sikerült sok-sok régi ismerőssel összefutni, akik nagyjából mindannyian vásárolgattak és kirakatokat nézegettek. Kivéve N.-t, aki kávézóba fordult le a kafíćos utcában. Nem köszöntünk egymásnak, de ez érthető, szerintem ő sem gondolja úgy, hogy erre különösképpen szükségünk lenne. Én azért rákészültem egy bólintásra, de semilyen rossz érzésem sem volt amiatt, hogy nem nézett felém. És tuti, hogy neki sem.
Hétvégén születésnapon voltunk nyári ex-élettársamnál, akinek teljhatalmú uralkodói rangot meghatározó vezetékneve is kötelezett arra, hogy fejedelmi lakomával vendégeljen meg bennünket. Ott is voltunk mindannyian S.-ékkel, és mivel elég sok absinthot fogyasztottunk – főleg az italhoz hozzátartozó kötelező rituálé miatt – a vasárnapom eléggé fejfájósra sikeredett.
Volt továbbá hétvégén a pesti Pont műhely Őszinte, de igaz c. vendégelőadása a Kosztolányiban, amin röhögtünk nagyokat, lábunkkal ütöttük a ritmust a tökéletes zeneválasztások miatt, és emeltünk kalapot a szinészek profizmusa és alázata láttán, de maradandó és újra meg újra átélni érdemes élményt – urambocsá’ katarzist – nem éltünk át. Ezzel nekem tulajdonképpen semmi bajom sincs, most sem úgy mentem színházba, hogy valami életemet gyökerestől felforgató és életszemléletemet teljesen megváltoztató előadást fogok megnézni, a pénzemért és időmért tartalmas és nagyon szórakoztató műsort kaptam. Ha viszont van tippetek, hol láthatnék egy amolyan „ezodabasz” tipusú darabot, kérlek szóljatok. De tényleg jó legyen, és ne olyan, amiről mélyreszántó és tudálékos kritikát mondtok, és magyarázzátok meg, miért jó, mert picsán rúgok mindenkit! :)
Amúgy tényleg nem rossz a speed, jól nyomja lefelé a détát.
Hű... hol is kezdjem. Elég sok minden történt ebben a pár napban, és talán nem is fogom ezeket mind egy postba sűríteni. Hogy csak a mai napomat említsem, láttam egy faszájos ürgebőrbe kötött jegyzetfüzetet egy régiségkereskedésben, és azonnal szerelmes lettem belé. Sajna nem volt nálam elég pénz rá, de holnap tuti, hogy visszamegyek érte. Később a központban összefutottam M.-el és barátnőjével. Ekkor konstatáltam, hogy annyira hideg van, és nekem olyannyira lefagyott az arcom, hogy ha valaki behúzott volna egyet, meg sem érzem, vagy a másik lehetőség, hogy egyszerűen összetörik. A hidegben pofázmányod elgémberedése addig nem tűnik fel, amig nem kell több összefüggő mondatot elgagyognod egymás után. M.-ékkel beszélgetve kicsit úgy éreztem magam, mint az agyvérzése után maradandó beszédproblémákkal küzdő beteg.
A múlt hét közepétől, miután O.-val szakítottam, egyre többet kezdtem a városban császkálni, és órák után kerülőutakon baktatni hazafelé. Igy sikerült sok-sok régi ismerőssel összefutni, akik nagyjából mindannyian vásárolgattak és kirakatokat nézegettek. Kivéve N.-t, aki kávézóba fordult le a kafíćos utcában. Nem köszöntünk egymásnak, de ez érthető, szerintem ő sem gondolja úgy, hogy erre különösképpen szükségünk lenne. Én azért rákészültem egy bólintásra, de semilyen rossz érzésem sem volt amiatt, hogy nem nézett felém. És tuti, hogy neki sem.
Hétvégén születésnapon voltunk nyári ex-élettársamnál, akinek teljhatalmú uralkodói rangot meghatározó vezetékneve is kötelezett arra, hogy fejedelmi lakomával vendégeljen meg bennünket. Ott is voltunk mindannyian S.-ékkel, és mivel elég sok absinthot fogyasztottunk – főleg az italhoz hozzátartozó kötelező rituálé miatt – a vasárnapom eléggé fejfájósra sikeredett.
Volt továbbá hétvégén a pesti Pont műhely Őszinte, de igaz c. vendégelőadása a Kosztolányiban, amin röhögtünk nagyokat, lábunkkal ütöttük a ritmust a tökéletes zeneválasztások miatt, és emeltünk kalapot a szinészek profizmusa és alázata láttán, de maradandó és újra meg újra átélni érdemes élményt – urambocsá’ katarzist – nem éltünk át. Ezzel nekem tulajdonképpen semmi bajom sincs, most sem úgy mentem színházba, hogy valami életemet gyökerestől felforgató és életszemléletemet teljesen megváltoztató előadást fogok megnézni, a pénzemért és időmért tartalmas és nagyon szórakoztató műsort kaptam. Ha viszont van tippetek, hol láthatnék egy amolyan „ezodabasz” tipusú darabot, kérlek szóljatok. De tényleg jó legyen, és ne olyan, amiről mélyreszántó és tudálékos kritikát mondtok, és magyarázzátok meg, miért jó, mert picsán rúgok mindenkit! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése