Várok Z.-re... Vagy talán Ő vár rám? Egyelőre nem tudhatom meg, mi is az ábra, mert foglalt a telefon. Érdekes egy kicsit az egész helyzet, mert most minden megfordult. Most talán megtapasztalom azt, amiről N. olyan sokat tudott panaszkodni. Valószínűleg rájövök majd, hogy igaza volt, bár ahol Z van, az a hely számomra örökre kedves emlék marad, és remélem még azért nagyon sokszor vissza tudok menni oda. Ha nem is rendszeresen, de azért megpróbálkozok a „kéthetente” megoldással... a páratlan hetekben meg marad az „Ő jön ide” felállás. Három héttel ezelőtt azért írtam N.-nek. Kedvesen, túl kedvesen, és magamelőtt láttam az arcát amikor elolvasta, és azt is hallottam, amit utána hangosan mondhatott. Nem kellett volna, kaptam is rá válaszként egy csúnya pofont... Fájt, jajjaj, de azért észre térített. Na persze utólag könnyű kimondani és filózni rajta, mit kellett vagy nem kellett volna megtenni, de mivel ismerjük egymást annyira, hogy levágjuk, melyikünknek mi lesz a következő lépése, így valószínű nem lepődött meg sem Ő, amikor meglátta a nevem a levél mellett, és én sem, amikor képet (kést) kaptam tőle. Nem gáz, nem gáz. Igaza van. Tényleg. Azt hiszem az illetékesek tudják, miért.
Fura ez a világ, hogy a szőke csajt idézzem a Blue Velvetből, és ezek a közhelyek tudják tökéletessé tenni a világképünket, csak éppen a megfelelő helyzet kell, hogy megteremtődjön ahhoz, hogy rájőjjünk, kurvára igaza lehet akár egy ilyen szőke csajnak is a Blue Velvetből...
Holnap megyek a Verához... vagy Irénke? Majd azért rákérdezek. Mindenesetre tíztől fogad, és eljön velem Z. is (remélem).
Vajon M. itthon van? Tegnap megint őszintéztünk szexről, piáról meg jazzről hazafelé a főút mellett, csak most hálisten végigröhögtük az egészet. Boldog, látom rajta, és ennek örülök a legjobban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése