Száguldás D.-vel. Jobbról és balról süvít mellettünk a semmi, az újonan felépített alul- és felüljárók rengetegén keresztül rátérünk a határ felé vezető útra. D. mesél, csak mesél és röhög, ki mindenkivel találkozott a hétvégén, és hogy milyen lehetett a jéger a hotelben. Kókadtan bámulok magam elé, pislogok mint Mózes a moslékban, és szokás szerint pötyögök a nokájon veszettül. Először M.-nek írok, aztán Z.-nek, céltalanul ki-be járkálok a menükben, majd hátradobom a telefont.
Ahogyan D. szokta mindig mondani, mi ketten sosem úszunk meg semmilyen közös kalandot valamilyen humoros szituáció nélkül. Túlzol apa, mint sokszor, most mégis somolygok nagyokat, miután a zselézetthajú vámos és a teltkarcsú vámosnő románcát végignézzük a kocsiból.
- Még az iwiwen is bejelöltél!
- Durva vagyok, mi? Három nap szünet? A pasid bevesz majd három viagrát és adj neki?
Sunshine City, fél órával később. A gyártelep felé közeledve azon tűnődöm, vajon D. meddig lesz hajlandó figyelni a merengésemet a szoba közepén, miután mindent kicuccoltunk. Majd megpróbálok nem túl szentimentális lenni, és a szar dolgokra gondolni.
Megérkezem, sehol senki, K. gondolom melóban.
Fél háromra mindent összepakolok, három nagy táska, két szatyor, poszterek, kabátok, sötöbö. Minden megvan, ágynemű, lavór, szárító leadva, az ágyam üres.
Kitárom a teraszajtót, beengedve még pár legyet, hogy K. tudja, itt jártam, és rágyujtok a szobában. (Igen K., rágyujtottam a szobában:) Két perc múlva már könnyek közt vagyok, nem lát senki, most lehet. Igyekszem ezzel is gyors lenni, mert ezt azért kurvára nem akarom, hogy bárki is lássa. Nem sikerült a szar dolgokra koncentrálni, de velem amúgy is ez a legnagyobb baj. Mindig is úgy gondoltam, hogy a tárgyak és a helyek semmit sem jelentenek, eldobod az egyiket, veszel egy másikat, otthagyod az egyiket, beköltözöl a másikba. Nem számít. Viszont az utolsó öt-tíz percedet eltölteni egy olyan helyen, ahol a legértékesebb dolgok történtek meg veled öt éven át, bizony rohadt nehéz.
Délutánra hazaérünk, a fejem lüktet, mert megint megvolt a másfél doboz fél nap alatt, de ma érthető. I had a long day.
Z.-t hívom, legszivesebb összecsókolnám telefonon keresztül, mert két perc alatt megnyugtat és felvidít. Ért hozzá.
Az pedig, hogy hat felé még S.-el is tudok beszélgetni, végleg nyilvánvalóvá teszi a számomra, hogy ma semmi rossz, vagy sorsfordító dolog nem történt. Beköltöztem a másikba.
Ahogyan D. szokta mindig mondani, mi ketten sosem úszunk meg semmilyen közös kalandot valamilyen humoros szituáció nélkül. Túlzol apa, mint sokszor, most mégis somolygok nagyokat, miután a zselézetthajú vámos és a teltkarcsú vámosnő románcát végignézzük a kocsiból.
- Még az iwiwen is bejelöltél!
- Durva vagyok, mi? Három nap szünet? A pasid bevesz majd három viagrát és adj neki?
Sunshine City, fél órával később. A gyártelep felé közeledve azon tűnődöm, vajon D. meddig lesz hajlandó figyelni a merengésemet a szoba közepén, miután mindent kicuccoltunk. Majd megpróbálok nem túl szentimentális lenni, és a szar dolgokra gondolni.
Megérkezem, sehol senki, K. gondolom melóban.
Fél háromra mindent összepakolok, három nagy táska, két szatyor, poszterek, kabátok, sötöbö. Minden megvan, ágynemű, lavór, szárító leadva, az ágyam üres.
Kitárom a teraszajtót, beengedve még pár legyet, hogy K. tudja, itt jártam, és rágyujtok a szobában. (Igen K., rágyujtottam a szobában:) Két perc múlva már könnyek közt vagyok, nem lát senki, most lehet. Igyekszem ezzel is gyors lenni, mert ezt azért kurvára nem akarom, hogy bárki is lássa. Nem sikerült a szar dolgokra koncentrálni, de velem amúgy is ez a legnagyobb baj. Mindig is úgy gondoltam, hogy a tárgyak és a helyek semmit sem jelentenek, eldobod az egyiket, veszel egy másikat, otthagyod az egyiket, beköltözöl a másikba. Nem számít. Viszont az utolsó öt-tíz percedet eltölteni egy olyan helyen, ahol a legértékesebb dolgok történtek meg veled öt éven át, bizony rohadt nehéz.
Délutánra hazaérünk, a fejem lüktet, mert megint megvolt a másfél doboz fél nap alatt, de ma érthető. I had a long day.
Z.-t hívom, legszivesebb összecsókolnám telefonon keresztül, mert két perc alatt megnyugtat és felvidít. Ért hozzá.
Az pedig, hogy hat felé még S.-el is tudok beszélgetni, végleg nyilvánvalóvá teszi a számomra, hogy ma semmi rossz, vagy sorsfordító dolog nem történt. Beköltöztem a másikba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése