Most néztem végig egy végigszívott cigaretta haláltusáját amint az udvarunk hátsó ajtaja feletti ereszről az esőcseppek apró de fájdalmas csapásokat mértek rá... nem voltam ennyire filozófikus hangulatban öt éve. Sosem érdekelt igazán hogyan alszik el egy cigi, nem ruháztam fel semmilyen művészi analógiával. Ezeket a dolgokat mindig M.-re hagytam, ő jobban ért az ilyesmihez. Ha én kezdtem el, maximum egy francia művészfilmmel hoztam kapcsolatba húszperc agyalás után. Pedig sokminden van akár csak egy ilyen kis döglődő csikkben is. Nem?
Szerettem volna sétálni menni, ez az igazság. Miért esik az eső? Ez sem lenne baj, de A nem engedte, hogy kitegyem a lábam nélkülük. Fasz akar autóval menni a kertvárosba. Közben hallgattam volna zenét, sokat, és már a playlist is megvolt. Na mindegy, majd inkább reggel Z. elé sétálva meghallgatom jobbik esetben az első három számot, kb ennyire lesz idő. Holnap sem kell túl messzire sétálnom...
Kibirhatatlan lesz az élet újra itthon, ettől félek. Csak veszekszünk A.-val, aki a maga erős és ellentmondást nem tűrő hangján naponta több ízben is felbassza majd az agyam, vagy legalábbis törekedni fog rá. De Ő mindig is ilyen volt, és ha nem lenne ilyen, nem szeretném annyira. Hol van N.?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése