Seizure I.

Aprószemű eső esik egész nap, beszürkítve ezzel nemcsak a tájat, de egész napunkat is. Rám személy szerint sohasem volt olyan hatással az eső, hogy bealudjak tőle, és a szokásosnál fáradékonyabb sem voltam ilyenkor soha. Ha mégis valamilyen érzéseket, hangulatokat kéne leírnom, amelyek ilyenkor megrohamoznak, a legegyértelműbb talán a magány és a monotonitás lenne. A magány nem azon formája, mint amikor az ég világon senkid sincs, és bambán magad elé bámulva próbálod valahogy felgyorsítani az időt addig a pillanatig, amikor végre sajátmagadtól megszabadulva adhatod át a lelked az örökkévalóságnak, hanem inkább a pillanatnyi, merengős egyedüllét börtöne – vagyis kalodája – zár magába.
Esős időben gyakran érzem magam túlontúl melankólikusan, de azt is észrevettem, hogy ilyenkor az összpontosítás sokkal könnyebben megy, és a szokásosnál jóval közelebb vagyok a földhöz.
Amúgy meg nem igazán, szóval az már valószínűleg eléggé feltünhetett, hogy képes vagyok az álomvilágban és kitalált élethelyzetekben otthonosan lebegni és fantáziálni, ami egy bizonyos határig még rendben is lenne. Ezért is gondolom azt, hogy ez csakugyan valami nagyon spontán és „különlegesen” őszinte érzés, amit egy azonnali ellenreakcióval hozok egyensúlyba, és automatikusan arra törekedem, hogy az elmém és érzékszerveim megszabaduljanak ettől a pillekönnyű depressziótol.

applenote

Ha szeretnétek egy kis club-fílinget magatoknak, és szerény kis blogocskámnak, inditsátok el az oldal legalján, a sárga alma alatt található baromi ronda lejátszót, és hallgassátok meg ezt a tuti kis számot.
Elnézegetve tényleg nagyon bünti lejátszórol van szó, de sajna csak az ő oldalukon találtam meg a Lullaby-t. Nekem pedig ez a szám most valamiért nagyon tetszik.

nano

Mennyire tudom utálni, hogy az egyik pillanatban a magadénak tudhatsz valami ultrafaszájos húdelegújabb kurvajó kütyüt, erre alig, hogy megvetted, pár hónapra rá kijön az utódja, ami naná, hogy sokkal nanobb, mint a saját nanod.

Kijött az istenverte harmadik-generációs nano... és nemhogy tud, de amit tud azt még szebben tudja, képes dolgokra amikre a te nanod sosem volt képes, és ami a legnagyobb pofáncsapás: olcsóbb is.
Eszembe sem jutna lecserélni a nanom, de azért elnézegetem az új nanot. Van benne valami... Szép is, okos is, de mivel a nanom már annyira a nanom, hogy ettől jobban nem lehetne a nanom, ezért igyekszem nem foglalkozni az új nanoval.

Ráfogom, hogy te csúnya is vagy nano, meg széles is, és nincs szükségem azokra a dolgokra amiket tudsz. A szívem azé a nanoé, ami az enyém, szóval menj te a búsba nano, próbálj meg minél több karácsonyfa alatt ottlenni, és élvezkedj mások farzsebében.
Olyan nanojuk mint nekem az én nanom te sohasem lennél, nano! Hiába vagy te nano, neked még sokat kéne tanulnod nano. Üzenem a Steve Jobsnak, hogy az én nanom akkor is jobb, mint te, nano. Ámitsa vele azokat, akik nem tudják, milyen a jó nano.

Fákkjú, nano. Nem is vagy te igazi nano.

Café Intermezzo Take Nine

*- először arra gondoltam, azt írom ide: "Francokat nincs!"
Aztán meggondoltam magam.
Tényleg nincs, és igazából soha nem is volt.

Karivari Forever Band

Reggel, miután felkeltem, hosszas évődés után úgy döntöttem, mégis elmegyek a Syntax kollokviumra annak ellenére, hogy tudásom nullával volt egyenlő. A két nappal ezelőtt kapott tananyagot tegnap este átolvastam, és éjfél körül úgy döntöttem, nem akarom égetni magam azzal, hogy ott verejtékezem a teszt pépör felett új papírrepülő-designokon törve a fejem, inkább kihasználom az időt szekrénysoraim kiganézására.
Aztán mégis ott voltam, és legnagyobb meglepetésemre a kérdések igen barátiak, már-már az angol általánosműveltséges kategóriába estek. Ez természetesen még korántsem jelenti azt, hogy jó jegyet kapnék rá, csak szerintem egy szegedi syntax zh ehhez képest olyan lehet, mint egy pótfelvételi a Mensába.
Délután meg ellógtuk a módszertant a csajokkal, és helyette a Negyedikgimiben kávézgattunk egy jót.

Úgy feltöltődtem Szegeden, hogy csak na... Régen éreztem ilyen jól magam, és még a tizenötösbe is benéztem. Talán még túlzás a nosztalgia szót használnom a koleszra, korai is, meg nem is trendáj. (Egyik haverom szerint a nosztalgia ma már különben is idejétmúlt dolog, szóval lépjünk túl rajta bátran!:)
A karivari megint full of color, de ha közelebbről megnézed csak 256 szín van, és azok sem túl szépek...
A kínai vackok, a fából készült tekerő-bizbaszok, az ál-Hugo Boss parfümök, a hableányos szökőkutak és a “Hol a Söröm Bazmeg” feliratú pólók szerintem nem ideális ajándékok karácsonyra, úgyhogy túl sokat nem foglalkoztunk velük, de a hepphaj utolsó két standján Z.-vel vettünk néhány régesrégi (már-már nosztalgia) Coca-Cola reklámos hűtőmágnest.

A Tescóban csak egy dolog foglalkoztatott. Szerintetek miről szól Erika Szí és Robby Dí Hé Miszter Hóember című opusa? Töprengtem rajta nagyokat miközben hallgattuk, és a végén rájöttem: Robi, valami bizarr fétisnek hódolva megdugta Erát a karácsonyfa alatt, kint hullott a hó, és útnak indult a kisember miközben a szeretet ünnepelt... Kis hamis ez a két szupersztár, annak idején biztosan sokat hallgaták a Ring My Bell-t, a Stairway To Heaven-t vagy a Lucy In The Sky-t.
Csak ezekben a rejtett üzenetek legalább rejtettek voltak :)

mogyi? nem nem, fogyi!

Ma este Anitának kellett elhagynia a Nagy Fogyás házat.

Kialudt a fény a neve mögött, könnyek között búcsúzott el fogyitársaitól, akiket valószínűleg soha többé az életben nem fog majd látni, megcsókolta Sóbertnét, és mindenkinek külön elmondta, mennyire büszke a többiekre, hogy kiszavazták. A műsor végén egy elcsöppenős zeneszámmal megvert ultra-szentimentális videóbejátszással emlékeztünk meg mi, nézők, Anita heroikus harcáról, csodálatos egyéniségéről és a nagyobb hatás kedvéért lassítva lejátszott pajkos, szívmelengető mosolyáról.
A videóban láthattunk még (szigorúan lassított felvételben) vidám párnacsatát Milánnal, közös sírást Edinával és Istvánnal, nevetést Gáborral (később valószínűleg sírásba torkollt), bokszolást Norbival (Norbi sírt), Edina vígasztalását, szülők könnyeit és mackóban-joggingolást a homokban.
A dráma, a szenvedés, a feszültség és az izzadságszag is átjött a tévéből, és férfiasan bevallom, nekem is elcsuklott a hangom röhögés közben.

És guess what: jövő héten megint valami olyan dolog fog történni, „amire senki sem számít”, és ami „végérvényesen megváltoztatja majd a játékot és a csapattársak életét.”
Hiába, a fogyókúra már csak ilyen.

Cheap Thrills 2007. Dec. 4.-e, Tizennégy-huszonnyolc

Start menű meg a fuckin’ Microsoft Word.
Jóvan’ O., majd délután felhívlak!

Sejtelmes ez a mai nap is... Akárhányszor találkozom Gizivel az utcán, mindig kapok tőle valami papírfecnit, ami valami éppen aktuális tantárggyal kapcsolatos, és meg kéne tanulni majd a következő utáni vagy azutáni előadásra. Régen mindig azért szidtam az SZTE-t, mert olyan mint a Survivor tévé show, tehát minden rajtad múlik, vagy legalábbis egy nagyon aprócska kollektíván, akik a túlélésért harcolnak mindennap és igyekeznek megtudni minden szükséges információt ahhoz, hogy a vizsgaidőszakban, de legfőképpen az íratkozásnál ne lepődjenek meg, basszák le őket vagy váljanak hirtelen évismétlővé. Tuti, hogy direkt ködösítenek, vagy azért, mert az „annak idején nekünk se mondta meg senki, tessék mindennap bejönni a to-ra, sorba állni és kérdezősködni!!” filozófiát vallja mindegyik szuperegóval megáldott káderük. Ebben a suliban viszont meglapően nagy az összetartás, és az olyan aranyat érő embereknek köszönhetően, mint Gizi, mindennel állandóan up to date-ek vagyunk.

Nos ez megint egy olyan post, amit jelen pillanatban fogalmam sincs, hogyan teszek majd közzé, mert úgy tűnik az eddig is fantasztikusan működő modemem ma reggel végleg azt mondta, hogy csütörtök. Az ádéesel is el volt átkozva nálam, de a jövőben talán újra be lesz vezetve... Működött valameddig, de aztán az is szemenköpött valamiért, de hogy miért, abba ne menjünk bele, hosszú lenne elmagyarázni a technikai problémákat, melyekkel szembesültünk. Ezeket azóta hálisten megoldottuk. Ennek ellenére P. már nem is akarja igazán, a legújabb duma (vagy talán a legrégebbi?) az, hogy drága lesz, kurvára drága. Igaza van, úgyhogy nem is erőltetem, csak célozgatok rá és viccelődöm vele a lassú rávezetés sikerében bízva. (Hiába, elolvastam az ősszel Sun Tzu Art of War-ját:D)

Mekkora marhaság ez a társalgóba hátulbemenős rendelet a koleszban! No persze amikor a többiek meséltek róla szombaton, sokat nekem sem kellett filózni rajta, ki is találta ki veterán kollégistáink közül... Persze nem érdemes belemenni emberek észveszejtő hülyeségeibe, rajta kívül is vannak még ott sokan, akikre ráférne egy-két seggrepacsi Mátyás király rózsát nyitó ostornyelével.

Hétvégi szegedi nosztalgiázásomról akkor számolok majd be, ha esetleg megjavul a netem valamikor... Viszont most ez is akkora hülyeség, miért írtam ezt le egyáltalán, ha fel se tudom tenni? Tiszta hülye vagyok, meg már eléggé álmos is, úgyhogy iszom egy kávét. Mivel Z. nincs itt, hogy főzzön egy finomat, ezért magamnak kell megcsinálni a sokkal rosszabbat.
Ez a baj.