Apokalipszis most - nem

Álmodom.
Keresetlen szavak tengerében, idétlen és időtlen kételyek mélyén kutatok utánad.
Félve a közönyösség ködétől, melyben nem látszik már a tejszínhabos égbolt. Ott ülsz a fűben, sárgálló levelek és tar fák rejtekében, a szemeid az eget kémlelik, de nem látsz mást, csak szürkeséget és pasztellel átfestett bárányfelhőket. A cigarettafüst még ott terjeng valahol a közelben, újra és újra megcsapva az orrod. A messzi távolban tussal kirajzolt pálcikaemberke álldogál félszegen, mint aki attól fél, alakját sosem rajzolják már meg többé, arcának pedig soha nem adnak már mosolyt, grimaszt, nevető, vidám vonásokat.
Szerencsére mindig felébredünk, felülünk az ágyban, és mivel nem vagyunk ott egymás mellett, egymásnak és egymásért, ébren álmodunk tovább.
Fel kell ébredni, kézbe venni az ecsetet, és végre elkezdeni festeni. Lélekkel, szeretettel.
Apokalipszis most-nem.

Café Intermezzo Take Eighteen

A világvége akkor kezdődik majd el, amikor az ábécében az n-betű egyszercsak valami megmagyarázhatatlan okból megelőzi az m-t.

Én szóltam.

Two kebabs please!

Jaj, én meg ez a blog... enyhe túlzás, de szerintem lassacskán megszüntetik az accountomat itt a bloggeren, ha ennyire inaktívoskodom.
Sok a dolog, még egyetlen szerb vizsga van hátra (ez azért már kurva vicces, szerintem pont emiatt nem fogok még öt évig diplomához jutni), az idő pedig vészesen fogy.
Ezek után márcsak a nyár extraordenáré eseményei éltetnek, azaz a nyaralás B.-vel és még néhány Noir-imidzs romboló változtatás kivitelezése... Ez nem annyira súlyos, mint amilyennek hangzik, de a nyáron valószínűleg vagy beindítom a "project tíz szál marlboro"-t, vagy beköltözöm egy lakájos vastüdőbe. Tényleg sok a cigi, nagy a vérnyomás, és azért a pacsker feldobásához viszonylag fiatalnak érzem magam. Megint nagy reményekkel indulok neki, úgyhogy legalább drukkoljatok egy egészen kicsit, hogy sikerüljön... (na mekkora álszentnek és önáltatónak kell lenni ahhoz, hogy ilyesmiket pötyögjön valaki cigivel a szájában? :P)
Még le is vagyok égve, gyakorlatilag egy kisebb ország forradalmának költségvetését baszarintottam el ruhákra, telefonra, kacatokra, sötöbö - hogy miből lesz új papucs és gatya a strandra, fogalmam sincs.
Egyébként az Oszmán Birodalomba utazunk két hét múlva, B. meg én. Remélem nem robbantanak fel minket buszozás közben, B.-t nem viszik el háremhölgynek, belőlem meg nem nevelnek janicsárt öreg koromra. Süküdüm, süküdüm.

Linus [Beta]

Te, én azthiszem kevésbé fáj már a fejem.

Akkor ez biztosan annak a felemelkedő, cseresznyeillatú koromnak köszönhető, amely a neonkrematórium felől szivárgott a felém. Sima ügy. Legalább a mellékhatása nem fog itt legbelül csikorgó szélviharra emlékeztetni... Ettől félek, egyes egyedül. Semmi mástól.
Négy kérdés, melyektől megrepedhet a templom homlokzata: Szexxel a beteljesedésért? (Szodoma és Gomorra lakói tudták csak igazán, miért érdemes élni?) Önimádó műanyagbábúkkal a magány ellen? Drogokkal az önmegvalósítás felé? Van értelme akárcsak egyetlen, nyakunk köré font keresztnek is?

Hagyd ezt abba, és ne beszélj őrültségeket. Fogd meg a végét, úgy ahogy kell, és üss oda egy hatalmasat, tiszta erőből, csak úgy heccből, nonchalant - de vigyázz, hogy senki se vegye észre.
Mikor emlékeztél meg akárcsak egyetlen, kósza galamberegetésed előtt is arról a fájdalmas momentumról, amikor tested karámbafogása előtt pontosan kétszáz botütéssel lett kékre-zöldre verve, vérrel hintve be a mezőt magad körül, sárgás, undorító mocsártengerré változtatva azt? Hogy felejthetted ezt el?
Dobd fel azt a huszast, és ejtsd a betonra. Dönts. Ne kínozz tovább, tudasd velem végre, hogy mit akarsz, mert ezt nem tudom tovább nézni. Hisztériázol, toporzékolsz, törsz-zúzol és rombolsz, építés, szépítés, alkotás helyett... Csak abban bízom, hogy még nem késő.

Elmúlt, never mind. Különben pedig - és ezt őszintén mondom - soha ne vedd komolyan amiket mondok. Több eszed van neked ennél.

come on tata light my fájör

Sutba dobtam Zippoimat egy ideje, mert ugyan még mindig dzsiggeres, zavar hogy általában pont akkor fogy el a benzin, amikor a leginkább tolnám orcámba azt a cigerettát.
Néhány hónapja csak ezzel csattogok:



Very long lasting, és az oldaluk szerint always in style leszek tőle. Böff.

Café Intermezzo Take Seventeen

Intermezzo kávéval, házunk szuterénjében szorongósan elmélkedve:

Dove sei, B.?
Énekelj nekem valamit elrontott szöveggel, ahogyan én szoktam mikor senki sem lát és hall, mondj furcsa szavakat és nyakatekert hasonlatokat melyekről mindeddig azthittem csak a saját fejemben léteznek, nyugtass meg, hogy minden rendben, kérdezd meg még egyszer utoljára, hogy "mi az?", nyomkodd ki ezt a sok izét az arcomon, csókolj meg úgy mint éjjel az esőben, nézz rám zölden, mondd el lilán, öntsd ki feketén, nevess vörösen és vedd fel sárgán. Mind kell, itt és most.

Így.
Back to work.

a quattro stagioni-t tom mer' abbú van pizza is

Nóri, azaz Noár, a zömmel sötétedés utáni gerillabloggerkedés cigarettafüstös és macskaszőrös csegevarája most kicsit úgy érzi magát, mintha a mission impossible egyik részében idétlenkedne, ráadásul a főhős szerepében.
Tom Cruise-tól azért eleve jobb vagyok pár centivel (magasságügyileg természetesen), de az sajna eléggé valószínű, hogy az olasz nyelv varázslatos világában még ő is otthonosabban sármőrködik nálam. Ezen kell javítanom relátíve rövid idő alatt, szóval van dóg bőven. Amig a bájos kis konjugációkat és a milliónyi dallamos, de annál ismeretlenebb szót el nem sajátítom és Rudolf Valentino-s minőségben nem szállítom, még házunk szuterénjében sem kívánok szorongósan elmélkedni a hétvégén, nemhogy Májózni vagy Cobrázni.
De legalább az olaszos temperamentum megvan A. részéről.

Szóval ki kell tartani, Strenght and Honor.
(vagy inkább scotch and soda?)