Megint esett, de szerencsére elállt mielőtt felkeltem. O. már korábban keresett, de lenyomtam. Z. csörrintése pedig végleg kiverte az álmot a szememből.
Kávé, dupla. Reflexszerű mozdulatok: tej, két szüsszi, kavar, klikk, mélyen leszív, lassan kifúj.
Gyors öltözés, elnézéstkérés mindjárt ottleszek a maroktelefonba, utána ajtózárás, ipod fülbe, gyors lépésekkel és tócsák közötti szlalomozással rekordidő alatti megérkezés. Pontosan három számot sikerült meghallgatnom a gondosan elkészített playlistemről.
Z. csak nevetett, puszit adtam hideg pofijára és megkezdtük a gyalogtúrát, majd gyakorlatilag a harmadik kávém után, amit a Negyedikgimiben fogyasztottunk tíz óra körül, készen álltunk Irénkére (de lehet,hogy tényleg Vera). Ez volt a könnyebbik része, mert utána még a szerb hadsereggel is randizni kellett.
- Ti neznaš srpski? Zašto ćutiš?– kérdi egy leginkább hardkór bocskoros leszbire emlékeztető pultos, és rájövök, hogy ezek már itt is, egy olyan helyiségben, aminek talán annyi köze van a katonasághoz, hogy hetente egyszer bejön egy potpukovnik ratnik arc, szisztematikusan kezdik baszogatni az embert, és elszívni a maradék morálját is, ami arra ösztökéli, hogy ne hagyja már itt a picsába ezt az országot. De znam bazdmeg.
Megtaláltam N.-t, és láttam az új képeit is. Gyönyörű, mert boldog, legalábbis nagyon remélem... Mindenesetre ez az első nem-fake mosoly. U better treat her right, muthafucka! Just joking, just joking.
Köbö háromra befejeztem a dolgaim, elköszöntem Z.-től, és a korzón hazafelé cammogva még elnéztem jobbra, a kafíćos utcába. Somolyogtam, az ipodon skippeltem egy nomilktodayt, és meghallgattam a Don’t Bring Me Down-t.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése