Jegyzet

Szénnel vastagon, hisztérikusan áthúzott alakok, élénkpirossal átfestett szürkék.

Vörössel körvonalazott mosolyok, majd végül nekifutásból rózsaszínnel leöntött vászon.

Akkor valahogy így kezdődött. Most pedig itt áll, és csurog róla a festék.

Rászáradt a karjára, a lábára, a nadrágjára. De ott vírit még a szeme sarkában is.

Kedves Barátaim, alkot. Hónapok óta.

Absztraktnak indult, valami komparatív grafikától, mely lassacskán átcsapott élénkszínű art deco-figurákba, majd impresszionista színkavalkádba. Mostanra viszont inkább valamilyen kubista képnek mondható. Számára így tökéletes.

Nem egyszerűbb lett, csak szabadabb. Felhőtlenül szárnyaló fantázia, amolyan szabad ötletek jegyzéke, melyben bármi felbukkanhat egy-egy rózsaszín paca mögött. Alapvetően két alak tűnik fel benne, főmotívumként, egymás mellett. Kézenfogva. Mosolyogva integetnek felénk, nézők felé, olyan ábrázattal mely meleg, kedves, őszinte és ami a legérdekesebb, kisértetiesen hasonló.

Mintha ikrek lennének, a fülük hegyétől legutolsó lábujjukig.

A festő hosszasan nézi az idétlenül vigyorgó fiú-figurát, és lassacskán eggyéválik vele. Belelát a lelkébe, hiszen – és ezzel nem árulok el nagy titkot – tükörbe néz.

Úgy hiszi, ezt nevezik igazi boldogságnak. Örömében fest ilyet az ember, és gyakran bánatában is. Ilyenkor szeretné leginkább elmesélni életének legszebb pillanatait stilizált vonalak és szinek formájában, mert úgy érzi, csak ez adhat neki erőt akkor, amikor lelke kavarog, és gondolatban jajveszékelve menekül a jégeső elől.

Amikor hazatér imádott festőműhelyébe, önfeledten folytatja a munkát. Bármi is bántja, üldözi és fenyegeti őt, ilyenkor már jócskán felettük áll.

Átmelegszik, dolgozik, mosolyogva és néha fel-fel nevetve egy-egy kacér ecsetvonás mentén.

A mester boldog és teljes. Akárcsak Picasso Avignoni-kisasszonyai.

Backgammon

"Backgammon is like life—anything can happen at any time. You can be way behind on points and catch a couple of good rolls and win. You can be way ahead and catch a couple of bad rolls and lose.

Unlike chess, rolling dice ensures that there’s plenty of chance in backgammon, and I like working the odds.

Chess people…hardly ever seemed to be enjoying themselves, even when they were winning. I liked winning, but losing didn’t spoil my day, and my slacker attitude annoyed serious players and kept me odd man out, as usual.

Then a buddy of mine taught me backgammon…Backgammon hit my spot.

(Anthony Peyton, Porter News Review)

"In backgammon, you can play 10 games, not play well, and win. So you think you are great but you have made a great number of mistakes. Tragically, life is closer to backgammon, because you can play a perfect game and lose!

In chess, when you play like an idiot, you always lose, so you learn. Frankly, I think backgammon is a much more interesting game, much harder to learn."

(Christos Papadimitriou of the C. Lester Hogan Professor of Electrical Engineering and Computer Science at the University of California at Berkeley on Dr. Dobb's)

Apokalipszis most - nem

Álmodom.
Keresetlen szavak tengerében, idétlen és időtlen kételyek mélyén kutatok utánad.
Félve a közönyösség ködétől, melyben nem látszik már a tejszínhabos égbolt. Ott ülsz a fűben, sárgálló levelek és tar fák rejtekében, a szemeid az eget kémlelik, de nem látsz mást, csak szürkeséget és pasztellel átfestett bárányfelhőket. A cigarettafüst még ott terjeng valahol a közelben, újra és újra megcsapva az orrod. A messzi távolban tussal kirajzolt pálcikaemberke álldogál félszegen, mint aki attól fél, alakját sosem rajzolják már meg többé, arcának pedig soha nem adnak már mosolyt, grimaszt, nevető, vidám vonásokat.
Szerencsére mindig felébredünk, felülünk az ágyban, és mivel nem vagyunk ott egymás mellett, egymásnak és egymásért, ébren álmodunk tovább.
Fel kell ébredni, kézbe venni az ecsetet, és végre elkezdeni festeni. Lélekkel, szeretettel.
Apokalipszis most-nem.

Café Intermezzo Take Eighteen

A világvége akkor kezdődik majd el, amikor az ábécében az n-betű egyszercsak valami megmagyarázhatatlan okból megelőzi az m-t.

Én szóltam.

Two kebabs please!

Jaj, én meg ez a blog... enyhe túlzás, de szerintem lassacskán megszüntetik az accountomat itt a bloggeren, ha ennyire inaktívoskodom.
Sok a dolog, még egyetlen szerb vizsga van hátra (ez azért már kurva vicces, szerintem pont emiatt nem fogok még öt évig diplomához jutni), az idő pedig vészesen fogy.
Ezek után márcsak a nyár extraordenáré eseményei éltetnek, azaz a nyaralás B.-vel és még néhány Noir-imidzs romboló változtatás kivitelezése... Ez nem annyira súlyos, mint amilyennek hangzik, de a nyáron valószínűleg vagy beindítom a "project tíz szál marlboro"-t, vagy beköltözöm egy lakájos vastüdőbe. Tényleg sok a cigi, nagy a vérnyomás, és azért a pacsker feldobásához viszonylag fiatalnak érzem magam. Megint nagy reményekkel indulok neki, úgyhogy legalább drukkoljatok egy egészen kicsit, hogy sikerüljön... (na mekkora álszentnek és önáltatónak kell lenni ahhoz, hogy ilyesmiket pötyögjön valaki cigivel a szájában? :P)
Még le is vagyok égve, gyakorlatilag egy kisebb ország forradalmának költségvetését baszarintottam el ruhákra, telefonra, kacatokra, sötöbö - hogy miből lesz új papucs és gatya a strandra, fogalmam sincs.
Egyébként az Oszmán Birodalomba utazunk két hét múlva, B. meg én. Remélem nem robbantanak fel minket buszozás közben, B.-t nem viszik el háremhölgynek, belőlem meg nem nevelnek janicsárt öreg koromra. Süküdüm, süküdüm.

Linus [Beta]

Te, én azthiszem kevésbé fáj már a fejem.

Akkor ez biztosan annak a felemelkedő, cseresznyeillatú koromnak köszönhető, amely a neonkrematórium felől szivárgott a felém. Sima ügy. Legalább a mellékhatása nem fog itt legbelül csikorgó szélviharra emlékeztetni... Ettől félek, egyes egyedül. Semmi mástól.
Négy kérdés, melyektől megrepedhet a templom homlokzata: Szexxel a beteljesedésért? (Szodoma és Gomorra lakói tudták csak igazán, miért érdemes élni?) Önimádó műanyagbábúkkal a magány ellen? Drogokkal az önmegvalósítás felé? Van értelme akárcsak egyetlen, nyakunk köré font keresztnek is?

Hagyd ezt abba, és ne beszélj őrültségeket. Fogd meg a végét, úgy ahogy kell, és üss oda egy hatalmasat, tiszta erőből, csak úgy heccből, nonchalant - de vigyázz, hogy senki se vegye észre.
Mikor emlékeztél meg akárcsak egyetlen, kósza galamberegetésed előtt is arról a fájdalmas momentumról, amikor tested karámbafogása előtt pontosan kétszáz botütéssel lett kékre-zöldre verve, vérrel hintve be a mezőt magad körül, sárgás, undorító mocsártengerré változtatva azt? Hogy felejthetted ezt el?
Dobd fel azt a huszast, és ejtsd a betonra. Dönts. Ne kínozz tovább, tudasd velem végre, hogy mit akarsz, mert ezt nem tudom tovább nézni. Hisztériázol, toporzékolsz, törsz-zúzol és rombolsz, építés, szépítés, alkotás helyett... Csak abban bízom, hogy még nem késő.

Elmúlt, never mind. Különben pedig - és ezt őszintén mondom - soha ne vedd komolyan amiket mondok. Több eszed van neked ennél.

come on tata light my fájör

Sutba dobtam Zippoimat egy ideje, mert ugyan még mindig dzsiggeres, zavar hogy általában pont akkor fogy el a benzin, amikor a leginkább tolnám orcámba azt a cigerettát.
Néhány hónapja csak ezzel csattogok:



Very long lasting, és az oldaluk szerint always in style leszek tőle. Böff.